Jane Austen mű vezeti a legjobb tanárok könyvlistáját

Nagy-Britanniában a „Büszkeség és balítélet” került az első helyre az elit tanárok százas olvasmánylistáján.

Büszkeség és balítélet (Jane Austin) Büszkeség és balítélet (Jane Austin)

A kétszáz évvel ezelőtt írt regény ma is népszerű, s nemcsak a szigetországban. Számos TV és filmadaptáció készült belőle. A jelen felméréshez ötszáz tanárt kértek meg, hogy állítsanak össze egy listát kedvenc könyveikről. A végeredmény a tanultság és a szórakoztatás keverékét tükrözi.

Az első tízben a harmadik helyre került Harry Potter sorozaton kívül inkább az irodalom oktatás örökzöld darabjai foglalnak helyet, mint a Brontë nővérek (negyedik helyen Emily Brontë „Üvöltő szelek”, az ötödiken Charlotte Brontë „Jane Eyre” című regénye áll), valamint George Orwell, illetve az amerikai irodalomból a modern klasszikus, F Scott Fitzgerald „A nagy Gatsby” című műve került. Iskolai olvasmányok közül John Steinbeck „Egerek és emberek” filmen és színpadon sok feldolgozást megért műve áll.

További klasszikusok is felkerültek a listára, mint például Thomas Hardy, Charles Dickens vagy a nem angol anyanyelvűek közül Lev Tolsztoj, Victor Hugo. A legfiatalabb olvasók irodalma sem maradt ki (Julia Donaldson). Figyelemre méltó az irodalmi értékében olykor megkérdőjelezett képes könyvek sikere is (Eric Carle, „Az éhes hernyó”). A huszadik helyre az új filmsiker könyvváltozata a „Pi élete” került (Yann Martel). Mindkettő középpontjában az átváltozás áll.

Az idősebb gyermekeknek, tizenéveseknek szóló irodalmi palettáról Roald Dahlt választották a legnépszerűbbek közé, illetve Stephanie Meyer „Alkony” sorozatát.

A felmérést elemzők összegzése szerint a lista a tanítás természetének sokoldalúságát tükrözi. Vegyes csoportokban- akár a tanárok körében is - mindig akad, aki nem szeret olvasni vagy keveset olvas. Ők visszagondolnak régi olvasmányaikra, és azokat nevezik meg kedvenceknek.

Akik nap mint nap gyerekekkel foglalkoznak, s ezt hivatásuknak érzik, ők fogják a gyerekkönyveket egy ilyen listára juttatni, a többi a meglehetősen klasszikus, „hivatalos” művek megnevezése. T. S. Eliot, Dosztojevszkij és a hasonló művek a konzervatívok, Jack Kerouac vagy Sylvia Plath pedig a modernisták ízlésének felel meg. A lista azt mutatja, hogy a tanárok tudják, mi teszi egy könyvet naggyá.

www.bbc.co.uk

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com