Zsigmond Barna Pál: az Európa Tanács fogadjon el jelentést az ukrajnai kisebbség helyzetéről!

Jelentés elfogadását kezdeményezte Magyarország az Európa Tanácsnál (ET) az ukrajnai kisebbségi helyzetről - közölte Zsigmond Barna Pál fideszes parlamenti képviselő telefonon Strasbourgból az MTI-vel szerdán.A képviselő szerint Magyarország azt szeretné, hogy az Európa Tanács készítsen jelentést, parlamenti közgyűlése pedig fogadjon el határozatot az ukrajnai magyarságot ért jogsértésekről, az ukrajnai nemzeti kisebbségeket érő jogszűkítő folyamatok megfékezése érdekében.

    
A határozatnak ki kell mondania, hogy egyebek mellett az oktatást érintő szabályozások szemben állnak a nemzetközi joggal, amelynek betartását korábban Ukrajna nemzetközi és kétoldalú egyezmények aláírásával vállalta - húzta alá a képviselő. Kiemelte, a magyar európai tanácsi delegáció sikere, hogy Magyarország összegyűjtötte a kezdeményezés benyújtásához szükséges több mint húsz aláírást hat ország, Magyarország mellett Románia, Szerbia, Albánia, Horvátország és Németország képviselői részéről annak érdekében, hogy elindulhasson az eljárás. A képviselő reményét fejezte ki, hogy az ET pozitívan bírálja el a kezdeményezést és hajlandó foglalkozni az emberjogi sérelmekkel, az ukrajnai, őshonos kisebbségek, köztük a magyar kisebbség problémájával is.
    

Aláhúzta, az Európa Tanács alapokmányai főként az emberi jogokra hivatkoznak, amellyel kapcsolatban gyakran előkerülnek a migrációs és gender-problémák mellett más kisebbségek helyzetének kérdései, ezek hátterébe szorul azonban az őshonos európai kisebbségek ügye. A tanács alig foglalkozik a klasszikusnak mondható emberi jogi kérdésekkel és még kevesebbet a nemzeti kisebbségek kérdésével - emelte ki.
    

Zsigmond Barna Pál kijelentette, Magyarország határozottan kiáll az ukrajnai magyar közösség védelmében. "Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európa Tanács térjen vissza az alapító gondolatokhoz, amelyek szerint védeni kell az őshonos kisebbségeket, meg kell őrizni Európa eredeti sokszínűségét" - fogalmazott a képviselő.
    

Az ukrán Legfelsőbb Tanács szeptember elején szavazta meg az új oktatási törvényt, mely az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatást, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé viszont kizárólag az ukránt teszi.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com