3 év halogatás után a Tinder szervezte meg a pár első randevúját

Az applikáció Hawaii-ra küldte a két felhasználót, akik évek óta bénáztak az első találkozással, pedig egy egyetemre jártak.„Szia, Michelle!” – szólt a Tinderen az első üzenet, amit három éve küldött el a 22 éves Josh Avsec, ám a 21 éves Michelle Arendas csak két hónappal később válaszolt a fiúnak, akinél azzal mentette ki magát, hogy lemerült a telefonja. A két fiatal ekkor váltott néhány üzenetet, de aztán újra beállt a csend.

Újabb két hónappal később Josh jelentkezett, aki éppen tussolt, ezért nem írt január középéig a lánynak, aki egy hónappal később válaszolt, mert éppen órán látta, hogy a fiú üzent neki. Más már valószínűleg felhagyott volna ezzel a hónapokig tartó egy-egy üzenetváltással, vagy felgyorsította volna a beszélgetést, ám Josh és Michelle még hosszú hónapokig folytatta a lassú kommunikációt, miközben egyszer sem találkoztak, pedig ugyanarra az egyetemre jártak.

Előfordult, hogy 10 hónapig nem szóltak egymáshoz. Ha mégis beszéltek, akkor béna kifogásokkal halogatták a személyes találkozást. Egyszer a túl sok vizsga, máskor az egyetemi félév közeledte miatt nem randiztak, vagy azért, mert egyikük éppen akkor szakított.

Végül Josh úgy döntött, hogy kiteszi Twitterre a beszélgetésről készült screen shotokat, amik mellé odaírta, hogy egy nap találkozni fog ezzel a lánnyal, és az nagyszerű lesz. A viccnek indult poszt végül meghozta a várt előrelépést, ám nem úgy, ahogy sokan gondolnák.

A Twitter-bejegyzéshez még Michelle is hozzászólt. Állítólag a lány szívesen találkozott volna a sráccal, de nem akarta kihagyni a poénkodás lehetőségét, ezért viccelődve azt írta a képekre reagálva, hogy sajnálja, de még szüksége van néhány hónapra, hogy átgondolja.

A meglepő fordulat ekkor következett be, hiszen maga a Tinder vesztette el a türelmét, és írt rá Joshra:

„24 órád van eldönteni, hogy hol szeretnéd, ha sor kerülne az első randevútokra, mi pedig elviszünk titeket.”Az alaposan meglepődött Josh és Michelle élt a lehetőséggel, és úgy döntöttek, hogy nem aprózzák el az első randit, ugyanis azt válaszolták a Tindernek, hogy Hawaii-ra szeretnének utazni, azon belül is a második legnagyobb szigetre, Mauira.

A Tinder gyorsan válaszolt Joshnak, hogy máris indulhatnak. A fiatalember alig hitt a szemének, hiszen ilyesmi csak nagyon ritkán történik. Természetesen az applikáció feltételhez szabta az utazást, és kikötötte, hogy a párnak ne tartson két évig mire összecsomagolnak az útra.

Josh megígérte, hogy még 2017 nyarán sor fog kerülni a randevúra, ami szerinte az egyik legmenőbb dolog, ami történhetett vele. Eközben az internet népe izgatottan várja a fejleményeket, sokan pedig azért szurkolnak, hogy a pár házasodjon össze az első randevújukon.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

Leon Hart, aki 15 év alatt 500 hűtlen partnert leplezett le, elmesélte a legvadabb eseteit.

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Húsz leggyakoribb tanács férjektől.

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

A legmegdöbbentőbb okok, amelyek miatt házaspárok elváltak.

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

Válassz egy képet az alábbiak közül, és ismerd meg jobban magad!

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Rólad mit árul el az a részlet, amit először megpillantasz a lenti képen?

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Te milyen részletet szúrtál ki legelőször?

http://ujhazak.com