Emmi: a kormány sokat tesz a kapcsolati erőszak ellen

A kormány az elmúlt években több intézkedést is tett a kapcsolati erőszak ellen, annak megelőzése érdekében. A kedden elfogadott országgyűlési határozat megerősíti ezeket a törekvéseket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága az MTI-vel.EmmiAz államtitkárság utalt arra, hogy a parlament nagy többséggel fogadta el az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról szóló határozati javaslatot.

Az Országgyűlés külön büntetőjogi tényállássá tette a kapcsolati erőszakot és számos jogszabályt módosított az áldozatok fokozott védelme érdekében. Ezen kívül nagy figyelmet fordít arra, hogy társadalmi szervezetekkel együttműködve prevenciós és figyelemfelkeltő munkát is végezzen - írták.

A krízisellátó rendszer fejlesztése mellett kiemelt prioritást kap a prevenció, amelynek célja az áldozattá, illetve bántalmazóvá válás megelőzése, valamint a társadalom "érzékenyítése"; annak tudatosítása, hogy a kapcsolati erőszak valamennyi formája elfogadhatatlan.

"Az áldozatokat segítő ellátórendszer bővítésén túl a kormány kiemelt feladatnak tartja a családok megerősítését is, mivel meggyőződésünk, hogy hosszú távon ez is elősegíti a kapcsolati erőszak csökkenését" - közölte az államtitkárság a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ducinak adta ki magát, hogy kiderítse, hogyan viselkednek a férfiak a Tinderen

Ducinak adta ki magát, hogy kiderítse, hogyan viselkednek a férfiak a Tinderen

Öt meglepő élményt osztott meg a világgal az EliteDaily újságírónője, aki kíváncsi volt, hogy mit gondolnak a molettekről az ismerkedni vágyó pasik.

Olcsó randevútippek télre

Olcsó randevútippek télre

Harminc ötlet, ha nem akarjuk két kézzel szórni a pénzt, de jól éreznénk magunkat a párunkkal.

A legkínosabb szexbakik

A legkínosabb szexbakik

Tíz eset, amiben csúnyán beégtek az emberek a párjuk előtt.

A hűtlenség hat árnyalata

A hűtlenség hat árnyalata

Nem csak egyféleképpen lehet félrelépni egy kapcsolatban.

Őszintén vallottak a férfiak arról, hogy hogyan szakítottak velük

Őszintén vallottak a férfiak arról, hogy hogyan szakítottak velük

Tíz történet, ami bizonyítja, hogy a pasik lelkébe is bele lehet gázolni.Senki se szeret szakítani, ám általában a nőkről esik szó, hogy nekik mennyire fáj, hogy kidobták őket, pedig igazságtalan lenn...

Ciki csábítással próbálkoznak az idegesítő pasitípusok

Ciki csábítással próbálkoznak az idegesítő pasitípusok

A Tinderen, de más ismerkedős oldalon is találkozhatunk a tizenegy legrosszabb férfifajjal.Sokan érvelnek az online társkeresés mellett, ám az nem arról szól, hogy a legelső jelentkező lesz életünk pá...

Hét dolog, amiből az esküvői fotós tudja, hogy a friss pár nem illik össze

Hét dolog, amiből az esküvői fotós tudja, hogy a friss pár nem illik össze

A profiknak azonnal feltűnik, ha pénzkidobás volt a menyegző.Jó lenne abba hinni, hogy az emberek mindig a megfelelő emberrel kötik össze az életük, ám a válási statisztikák azt bizonyítják, hogy reng...

Borzalmas első randevúk, amelyeknek nem lett folytatása

Borzalmas első randevúk, amelyeknek nem lett folytatása

Egy szórakoztató gyűjtemény arról, hogy milyen rémes lehet a találka.Majdnem mindenki próbálja a legjobb formáját hozni az első randevún, de vannak, akik túl komolyan veszik azt a tanácsot, hogy mindi...

Igazi rémtörténetek az online ismerkedésről

Igazi rémtörténetek az online ismerkedésről

Tizenhét eset, amikor kínossá vált a netes randizás.Sok könyvet írtak már az online ismerkedés árnyoldaláról, sőt egy tévéműsor, a Catfish, kifejezetten azzal foglalkozik, hogy vajon az akivel a neten...

Játékos csókteszt

Játékos csókteszt

Milyen személyiség rejlik a nyelvcsata mögött? Vad, szenvedélyes, lágy, romantikus, vagy még sorolhatnánk, hogy milyen csók létezik, ugyanis mindenki másképpen használja az ajkait, ez pedig sokat elm...

http://ujhazak.com