Mire készüljünk fel, ha arab férfival randizunk?

A jordán alBawaba tizenkét pontban szedte össze, hogy miért van az, hogy az egyik pillanatban még mindenképpen meg akar tartani az arab férfi, majd a következőben már meg akar szabadulni tőlünk.datNem szép dolog az általánosítás, ezért tisztelet azoknak az arab férfiaknak, akikre nem igaz az alábbi tizenkét pont, amit jordán alBawaba hírportál gyűjtött össze arról, hogy miért lehet az, ha egy arab férfi az egyik percben még bármit megtenne a külföldi származású kedveséért, majd a következő pillanatban már szakítani akar.

Külföldiek vagyunk: Az arab férfi egzotikusnak tartja a külföldi nőket, ám legszívesebben menekülőre fogná, ha eljön az ideje, hogy bemutasson a családjának, mert tudja, hogy szülei minimum kémnek fognak nézni, aki majd jól lelép a közös gyermekünkkel.

Vallás: Az ellentétek nem vonzzák egymást, ha Istenről van szó. Lehet, hogy sosem rejtettük véka alá a hitről alkotott képünket, de ne számítsunk semmi jóra, ha az arab párunk nem osztozik velünk a vallási nézeteinkben.

Már mást jegyzett el: Valószínűleg a szülei rendezték el a házasságát, de az sincs kizárva, hogy az arab férfi több vasat tart a tűzben, és az egyik barátnője adja meg a kegyelemdöfést. Legyen bármelyik is, az biztos, hogy mi csak veszteni fogunk, úgyhogy addig sétáljunk el, amíg ezt mosolyogva megtehetjük!

Az édesanyja azt mondja: csak a holttestemen keresztül: Az anyai áldás különösen nagy jelentőséggel bír az arab férfiak számára, ezért képesek leszámolni a magánéletükkel, ha az kell ahhoz, hogy megkapják az anyjuk szent beleegyezését. Ez akkor is így van, ha korábban azt mondta az arab párunk, hogy nem érdekli az anyja véleménye.

arabA fiú titokban meleg: Tulajdonképpen csak álcázó hadműveletnek kellünk, hogy az arab férfi meggyőzhesse önmagát, és a szüleit, hogy nem is vonzódik a saját neméhez. Ez az oka annak is, hogy érzelmileg könnyen ránk hangolódik, és lelkesen eljár velünk ruhát vásárolgatni.

Idősek vagyunk: Lehet, hogy eleinte azt mondja a nálunk pár évvel fiatalabb arab férfi, hogy nem baj, hogy már túl vagyunk a hamvas korszakunkon, később mégis ez lesz a szakítás legfőbb oka.

Szülői zsarolás: Ha minden kötél szakad, akkor a szülők bevetnek valami olyasmit, aminek nem lehet ellenállni, például egy Ferrarit, vagy jön az érzelmi zsarolás, csak azért, hogy végre elhagyjon minket a férfi.

Elváltunk: Egy tönkrement házassággal a hátunk mögött máris társadalmi tabunak számítunk. Ha még gyerekünk is van, akkor már az előtt véget ért a kapcsolatunk az arab férfival, minthogy elkezdődött volna.

Túlzott hozomány, vagyis esküvői ajándék: Az araboknál az a szokás, hogy menyasszony kapja a hozományt. Ha a vőlegény számlája nem elég nagy, akkor hamar véget érhet a szerelem, mert a férfi meggyőzi magát, hogy nem érjük meg a pénzünket. Mi viszont tudjuk, a szerelem felbecsülhetetlen érték, ám a jegyajándékhoz kell a Mastercard.

guyNem tudunk főzni: Lehet, hogy az arab párunk képes élete végig humusz-diétán élni, de jaj nekünk, ha a leendő anyósunk megneszeli, hogy képtelenek vagyunk elkészíteni a hússal töltött szőlőlevet. Mégis hogyan tudnánk így gondolkodni az ő szeme fényéről?

Kevés smink: Elég, ha az arab férfi húga megjegyzi, hogy nem festjük eléggé magunkat.

Szüzesség: A nagyon konzervatív arab vőlegények számára elfogadhatatlan, hogy a menyasszony ne legyen ártatlan a nászéjszakáig. Felejtsük el azt a kiskaput, hogy kés alá fekszünk azért, hogy visszavarrják a szűzhártyánkat! Ennyit egyik férfi se ér.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

24 trükk, hogy minden nap Valentin-nap legyen

24 trükk, hogy minden nap Valentin-nap legyen

Hasznos tippek, hogy ne laposodjon el a kapcsolatunk.

Új matematikai elmélet állapítja meg, hogy melyik életkorban a legideálisabb a házasságkötés

Új matematikai elmélet állapítja meg, hogy melyik életkorban a legideálisabb a házasságkötés

Brian Christian és Tom Griffiths az életünket meghatározó algoritmusokból számolta ki, hogy mikor érdemes oltár elé állni.

Az iPhone segítségével buktatta le hűtlen férjét

Az iPhone segítségével buktatta le hűtlen férjét

A kétgyerekes anyuka a „Find my Iphone” segítségével vetett véget a párja félrelépésének.

Bérgyilkossal akarta megöletni a nejét a férfi, aki rossz számra küldte az üzenetet

Bérgyilkossal akarta megöletni a nejét a férfi, aki rossz számra küldte az üzenetet

Véletlenül a volt főnökének küldte el a megbízást Jeff Lytle.

Apró meglepetések Valentin-napra

Apró meglepetések Valentin-napra

Néhány olcsó tipp, amivel örömet szerezhetünk a kedvesünknek.

Az idős asszony hozzáment a hajléktalanhoz, akinek szendvicseket vitt

Az idős asszony hozzáment a hajléktalanhoz, akinek szendvicseket vitt

Joan Neininger és Ken Selway története bizonyítja, hogy a szerelem bármikor rátalálhat az emberre.

Férfiak vallottak arról, hogy miért nincs bátorságuk megkérni a barátnőjük kezét

Férfiak vallottak arról, hogy miért nincs bátorságuk megkérni a barátnőjük kezét

Cinizmus, félelem és a sztereotípiák tartják vissza azokat, akik nem mernek megnősülni.

Elszabadult a pokol, amikor a srác kedvesen visszautasította a Tinder-randevút

Elszabadult a pokol, amikor a srác kedvesen visszautasította a Tinder-randevút

Az elsőre szimpatikusnak tűnő lányról kiderült, hogy egy őrült.

Harmincszor szúrta meg a régi barátja a nőt, aki hozzáment a megmentőjéhez

Harmincszor szúrta meg a régi barátja a nőt, aki hozzáment a megmentőjéhez

Melissa Dohme nem hagyta, hogy egész életére tönkretegye az erőszakos exe.

Otthagyták az oltárnál az angol lányt, aki sikert kovácsolt a bánatából

Otthagyták az oltárnál az angol lányt, aki sikert kovácsolt a bánatából

Könyvet írt Katy Colins abból, hogy az esküvő előtt szakított vele a párja.

http://ujhazak.com