Válás előtti végső veszekedések

Elvált párok mesélték arról, hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami után elhagyták a párjukat.A házasságok általában egy hosszú konfliktussorozat után jutnak el arra a pontra, ahol már olyan nagy a feszültség a felek között, hogy azok úgy döntenek, hogy jobb lesz egymás nélkül folytatni az életüket.

Az, hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban, minden házasság esetében más, de most olyan elvált férfiak és nők meséltek, akik pontosan tudják, hogy mi volt a végső veszekedés, ami után beadták a válási papírokat.

Tammy és férje egy párizsi hosszú hétvégén kaptak össze végleg: A házaspár korábban soha nem járt Párizsban, emiatt a férfi minden nevezetességet meg akart nézni ebben a pár napban. Ennek eredménye az lett, hogy a férj folyamatosan hajtotta a nőt, aki szívesebben elüldögélt volna egy kávézó teraszán, hogy az embereket figyelje.

Amikor eljött az a nap, amelyre a Louvre-ot tervezték, kiderült, hogy a világhíres múzeum zárva van, ami persze Tammy hibája volt. A férj továbbra is ragaszkodott a szent listájához. Az asszony negyedről negyedre követte a férfit, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni azt az érzését, hogy tíz év után már nem ugyanolyan az ízlésük a férjével.

A házaspár között nem volt annyira igazán nagy veszekedés, de azt így is érezték, hogy teljesen elszakadtak egymástól, ami elég nyomasztó felismerés Párizsban, a világ legromantikusabb városában.

Matt a gyermeke miatt vált el: Három lány büszke apukája Matt, akinek legidősebb gyermeke az első házasságából született. A férfi és az új felesége között rendszeresek voltak a konfliktusok a legidősebb lány miatt.

Az egyik este aztán Matt bement az egy szobában alvó gyermekeihez, akiknek jó éjszakát kívánt. A feleség teljesen kiborult, amiért a férfi a nagylányát is megpuszilta, és otthagyta a közös hálószobájukat. Matt akkor értette meg, hogy nem tűrheti tovább azt, hogy a felesége évek óta folyamatosan beleköt a mostohalányába.Nicole-éknál sajátos módon az utolsó nagy veszekedés egy párterápia-szeánsz után zajlott le: Nicole-t „zsákutca-érzés” kerítette hatalmába az utolsó veszekedésnél, aminél úgy érezte, mintha kívülről figyelné azt a két embert, akik makacsul ragaszkodtak a saját álláspontjukhoz.

A férj nem tudta elviselni, hogy Nicole igyekszik a legjobb arcát mutatni egy harmadik személynek, a nő pedig azt nem fogadta el, hogy a férfi nem veszi figyelembe az ő nézőpontját. A házaspár számára innen már nem volt visszaút, hiszen a szavaik és a testbeszédük is azt kommunikálta, hogy már egy csepp tiszteletet sem éreznek egymás iránt.

Nicole és a férje között nem csak az okozta a problémát, hogy elmúlt köztük a szerelem, hanem az is, hogy már nem tudták elviselni egymást. Nicole számára szimbolikus volt, hogy öt év házasság után a város egyik legjobb párkapcsolati tanácsadójának rendelőjében jutottak el erre a pontra a férjével.

Egy rossz, és meg nem bánt gesztus is véget vethet egy házasságnak: Carol a férjével és két kisgyermekükkel vacsorázott. A hangulat egészen addig remek volt, mígnem a kétéves kislány ki nem akart szállni az etetőszékéből, amiben addig mocorgott, amíg végül felborult, magával rántva az étellel teli tányérját.

Ekkor az apa felpattant és kiabálni kezdett a gyerekkel, akit megpofozott. A sokkos állapotba került Carol azt hitte, hogy a férfi megvigasztalja a kislányt, de nem ez történt. Amikor az anya csitítgatta a gyereket, akkor a férfi közölte, hogy az, aki jól szeret, jól büntet.

Carol azt is elárulta, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a férfi így bánt a gyerekkel, de ez volt az az eset, amikor a nő rájött, hogy többé nem látja azt az embert a férjében, akivel le akarná élni az élete további éveit.

A mobiltelefon komoly veszélyforrás lehet egy házaspár számára: Cherie férje egyszer csak fogta magát és elvette a nőtől a mobiltelefonját, mondván, a felesége túl sok időt tölt a készülékkel. A nő nagyon mérges lett, mert a mobilban volt az egész élete, és azt sem viselte el, hogy a férfitól kell engedélyt kérnie, ha beszélni akar a gyerekeivel.

Cherie azonban rájött, hogy ennél többről van szó, ugyanis valójában nem tudta elviselni, hogy a férje mániákusan ellenőrzi. A nő úgy érezte, hogy a férfi 18 évnyi házasság után is kételkedik a hűségében, ő pedig nem tud úgy élni, hogy azzal megnyugtassa a férjét, ezért inkább elváltak.Az is gyakori válóok, hogy egy pár folyton-folyvást ugyanazokon a dolgokon veszekszik: A Chicago Tribune-ban párkapcsolati rovatát vezető Jackie házasságában visszatérő vita volt abból, hogy a nő mindig csak a gyerekekkel foglalkozik, hogy ki tartja el a családot, hogy a férjével nem értékelik egymást kellőképpen, hogy nincs már bennük semmi közös.

Egy-egy ilyen veszekedés végszava mindig az volt, hogy „megcsalsz”. Jackie szerint legnagyobb probléma az volt, hogy a férjével képtelenek voltak a valódi kommunikációra. Végül mindketten feladták, hiszen hét évnyi házasság után nem bíztak egymásban és nem tisztelték egymást.

Kylie-ék házasságában a pénz mindig is érzékeny téma volt: Mivel a férj dolgozott, az asszony otthon maradt a gyerekekkel, ezért Kylie nem tudta megérteni, hogy az életvitelük hogyan járhat olyan nagy költségekkel, amilyenek miatt rohamosan fogyott a hitelkártyáján lévő összeg.

Emiatt rengeteget veszekedett a házaspár, de eredménytelenül. A férjnek akkor lett elege, amikor meglátta, hogy milyen sokba került egy ebéd. Kiderült, hogy a feleség elhívta az egyik barátját, akiről Kylie mindent tudni akart, ám nem kapott választ.

Az egyszerű beszélgetés vádaskodásba, fenyegetésekbe csapott át, aminek végén a házaspár kimondta, hogy váljanak el. A feleség ekkor felkapta a táskáját, kulcsait és becsapta maga után az ajtót. A következő hónapok az ügyvédeknél és a bíróságon teltek.

Idővel Kylie-nak a gyerekei árulták el, hogy az a barát valójában a felesége új párja, az a bizonyos ebédmeghívás pedig a férfi szülinapjának ünneplése volt. Az is kiderült, hogy abba az étterembe mentek, ahova szívesen járt az asszony. Végül tehát kiderült, hogy hova tűnt az a sok pénz a hitelkártyájáról.

Ugyancsak a pénz tette be a kaput Susie-éknál: A nő sokadik alkalommal vonta kérdőre a férjét, aki két kézzel szórta a pénzt a szerencsejáték-szenvedélyével, a luxusautók bérlésével, hogy így mutassa meg, hogy vitte valamire.

Susie azonban szegény családból származott, tehát jól tudta, hogy mit jelent takarékoskodni, szűkösen élni. Egy idő után a feleség ráébredt, hogy két egy ennyire különböző felfogású ember nem élhet együtt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

Leon Hart, aki 15 év alatt 500 hűtlen partnert leplezett le, elmesélte a legvadabb eseteit.

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Húsz leggyakoribb tanács férjektől.

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

A legmegdöbbentőbb okok, amelyek miatt házaspárok elváltak.

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

Válassz egy képet az alábbiak közül, és ismerd meg jobban magad!

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Rólad mit árul el az a részlet, amit először megpillantasz a lenti képen?

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Te milyen részletet szúrtál ki legelőször?

http://ujhazak.com