Tudósok a semmiből kívánják megalkotni a tökéletes embert

A HGP-write projekt óriási áttörést hozhat a genetika világában, amelynek az a lényege, hogy emberi géneket hozzanak létre a semmiből.


A génkutatás legnevesebb kutatói sorakoztak fel, hogy nagy célt hajtsanak végre. Lényege, hogy nagyjából hárommilliárd DNS bázispárból álló emberi genomot hozzanak létre mesterségesen a nagy semmiből.

259232F000000578-0-image-a-48_1463175200380

A tudósok sora azt állítja, hogy a mai technológia a projekthez meglehetősen primitív és drága.

Igazság ebben az, hogy tudósok a sütőélesztő genomját akarták volna létrehozni, amely 12 millió bázispárból áll. Ha azt vesszük, hogy 15 évbe került nagyjából 40 millió dollárért előállítani mesterségesen egy kis baktérium génállományát, akkor azt mondhatjuk, hogy teljesen igazuk van.

A tudósok a CISPR génszerkesztési technológiába bíznak, amellyel eddig elég szép eredményeket értek el. Egy leukémiás 1 éves kislánynak is megmentették már vele az életét, de a vérzékenység- és a HIV gyógyításban is jelentős eredményeket tudnak felmutatni.

Computer-Vision-Cover-Pic

Ha a technológia bejön, akkor sikeres, új lehetőségek nyílhatnak az orvostudományban a rákgyógyításban és a szervek növesztésében.

Egy biztos, hogy a tervek nem most fognak megvalósulni, hanem legalább 10 év kell hozzá és több, mint 100 millió dollár.

A probléma egyik része az idő és az anyagiak.

Az orvos kutatóknak azt is ki kell fejleszteniük, hogy a technológia hogyan kerülhet egyre kevesebb pénzbe. Továbbá, még azt is ki kell találniuk, hogy egy nagyobb DNS szekvenciát miként tudnak beültetni egy emlős szervezetébe, hogy az tökéletesen működjön.

Létrehozni a tökéletes embert, hogy fogják?

00

A szenzációsnak tűnő projektet az orvos- tudományi világ meglehetősen felemás reakciókkal fogadta. Voltak, akik jövőt látnak az elképzelésben, de mások szerint a kivitelezéshez ráférne még komoly párbeszédek sora, ha ily módon kívánják megváltoztatni az egész emberiség jövőjét.

Forrás: player.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com