UFO invázió Európában! – videó

Az oroszok rendkívülien izgatottak, mert egy egyedülálló fényjelenség tartja lázban az embereket, amelyet még Hollandia felett is láttak.


A videó felvételt Oroszországban készítették. A videó első fázisában azt láthatjuk, hogy a földből kiálló medúzaszerű valami látszik ki. A csúcsa egy idő után egyre élesebbé és hosszabbá válik. Ezután elzöldül, majd leválik róla egy zöld űrhajónak látszódó képződmény. A jelenség ezt követően őrült sebességbe vált.

hjkhjkhjkh

A felvétel közben azt lehet hallani, hogy az emberek hogyan jellemzik, amit látnak. Van, aki azt mondja, hogy ez egy műhold. Természetesen van, aki azt mondja, hogy ez biztosan UFO! Amikor az azonosítatlan repülőtárgy röppályája hirtelen megváltozik, az emberek között egy kisebb pánik tör ki. Az azonosítatlan repülőtárgy ekkor úgy tűnt, mintha hirtelen össze-vissza ugrálna, majd zuhanna, mintha fedélzetén üzemzavar lépett volna fel.

A következő pillanatban nagy sebességgel utána ered egy másik azonosítatlan repülőtárgy, majd hirtelen mindketten eltűnnek pillanatokon belül a horizonton.

all22

A beszámolókban az érdekesség az, hogy pár ezer kilométernyire nyugatra, szinte egy időben ezt a jelenséget észlelték Hollandiában, Groningenben azonban ez a jelenség már csak magasan az égben látszódott. A medúzaszerű alakzatot egy blogger Harry Perton személyében készítette, de ő nem egy UFO vadász volt, hanem csupán a viharfelhőkről szeretett volna készíteni felvételeket.

all

„Személy szerint nem hiszek az ufókban, de az biztos, hogy ehhez hasonlót még életemben nem láttam. A viharfelhőkről akartam készíteni képeket, arra voltam kíváncsi, hogyan alakul ki a vihar. Az éjszakai sötétségben egyszer csak valami felvillant, először azt hittem, a kamerám vakuja, de nem az volt. Aztán megnéztem a lencséjét, hátha arra került vízcsepp, de erről sem volt szó. Aztán arra gondoltam, villámlás lehetett. De amikor hazaértem, megnéztem jobban a képeket, láttam, hogy nem az. Mondom, nem hiszek az ufókban, így szerintem valami különös meteorológiai jelenség lehetett, talán a nap erős fénynyalábja tévedt át egy nagy viharfelhőn” – nyilatkozta Harry Perton a Daily Mailnek.

Így látták Hollandiában Így látták Hollandiában

Hollandiában az égi jelenség Hollandiában az égi jelenség

Az emberek által látott jelenségre már majdnem meg is van a magyarázat, hiszen a NASA a napokban akarja tesztelni a Marsra szánt űrhajóval felrepülő ún. „fékező csészealjat”.



A szakemberek szerint a jelenség nem ez volt.

A rés a dologban az, hogy miért pont Oroszországban folytatna kísérleteket az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal?

Forrás: blikk

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com