NASCAR: Piquet Jr. a Nationwide-ban folytatja

Nelson Piquet Jr. 2013-ban fellép a NASCAR második legnagyobb kategóriájába, a Nationwide Seriesbe.


A 27 éves brazil versenyző a Turner Scott Motorsports #30-as számú Chevrolet Camaroját vezetheti majd a 2013-as szezonban.

A korábbi F1 versenyző már tavaly is elindult néhány Nationwide futamon, és sikerült már győznie is a sorozatban, de eddig a Camping World Truck Seriesben versenyzett főállásban.

racing-Piquet-NASCAR-Truck

"Nagyon boldog vagyok, hogy 2013-ban is a Turner Scott Motorsports-nál versenyezhetek, és extrém izgatott vagyok amiatt, hogy a NASCAR Nationwide Seriesben versenyezhetek immáron egész szezonban." - mondta Piquet Jr.

"A NASCAR karrierem kezdete óta hangoztatom, hogy nem siettetem a karrierem. Mindent az alapoktól építünk fel, és csak akkor lépünk fentebb ha már felkészültem rá. Most láttuk elérkezettnek az időt, hogy a Truck Seriesből feljebb lépjünk."

Harry Scott, a Turner Scott Motorsports résztulajdonosa elmondta, hogy ők is pozitívan várják a 2013-as szezont.

"Büszkék vagyunk, hogy Nelson idén is nálunk versenyzik. Idén is egy versenyképes csapatot tudunk mögé állítani, így bizakodóak vagyunk, hogy idén is egy tavalyihoz hasonló, sikeres szezont futhatunk."

A 2013-as NASCAR Nationwide Series február 23.-án veszi kezdetét a Daytona International Speedwayen.

forrás: http://kavicsagy.blogspot.hu

Hozzászólások

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

http://ujhazak.com