Az NFL meghódította Londont

Immár hetedszer rendeznek alapszakaszmeccset a londoni Wembley Stadionban, és a vasárnapi Minnesota Vikings-Pittsburgh Steelers találkozó előtt kijelenthető, hogy a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) mostanra meghódította a brit fővárost.

amerikai foci


Mi sem tanúskodik erről jobban, minthogy szombat délután több mint félmillióan vettek részt a mérkőzést felvezető utcai fesztiválon, amelyet London egyik leghíresebb bevásárlóutcájában, a forgalom elől ezúttal teljesen lezárt Regent Streeten tartottak.

A hivatalos NFL-partin rajongók tízezrei próbálhatták ki magukat a sportág különböző posztjain, így gyakorolhatták a passzolást, az elkapást, a mezőnygól- vagy éppen az úgynevezett puntrúgást.
A világ minden tájáról összesereglett drukkereknek lehetőségük nyílt arra, hogy közös fénykép készüljön róluk a Super Bowl győztesének járó Vince Lombardi-trófeával.

A nagyszínpadon felléptek a két csapat edzői, sztárjátékosai és tulajdonosai, akik egyöntetűen megtiszteltetésnek nevezték, hogy részesei lehetnek a londoni összecsapásnak. A Steelers kétszeres Super Bowl-győztes védője, Ike Taylor például lenyűgözőnek nevezte, hogy több tízezer szurkoló várta őket mezekkel és a Steelers-szimpatizánsoknál elmaradhatatlan "terrible towellel" (szörnyű törülköző) felszerelkezve - épp úgy, ahogy azt a tengerentúlon megszokták.

Este szurkolók tömegei lepték el a belvárosi bárokat, az egyikben például az angliai Steelers Fan Club meghívására összegyűltek a német és a magyar társszervezet rajongói is, akiknek legnagyobb meglepetésére "betévedt" a helyiségbe a csapat egyik kezdőjátékosa, Ramon Foster is, aki a támadó falban szerepel, azaz az irányító megvédése az elsődleges feladata. A posztjából adódóan inkább "névtelen hősnek" számító játékos láthatóan meglepődött, hogy ennyien felismerték annak ellenére, hogy ő nem a sztárok közé tartozik.
A meccs felvezetése összességében eufórikus fesztiválhangulatban zajlott annak ellenére, hogy a két csapat rendkívül gyengén kezdte a szezont, ugyanis a Vikings és a Steelers is három vereséggel rajtolt. Habár a Vikings a hivatalos pályaválasztó, a hat Super Bowl-diadallal rekorder Steelers szurkolói bizonyosan többségben lesznek a lelátón.

Először 2007-ben rendeztek NFL-mérkőzést a Wembleyben, azóta minden évben egy találkozónak adott otthont a legendás stadion. Idén először két meccset tartanak Londonban, ugyanis október 27-én a Jacksonville Jaguars és a legutóbb döntős San Francisco 49ers is a brit fővárosban találkozik.
A meccsekre a kezdetektől valamennyi jegyet eladták, de eleinte inkább a kíváncsiság hajtotta az embereket, kuriózumnak számított NFL-mérkőzést nézni Európában, de nem idézte az amerikai hangulatot sem a felvezetés, sem a találkozó.

Mostanra viszont komoly szurkolói bázisa alakult ki a sportágnak Európában. Ennek jeleként egyre többször esik szó arról, hogy az egyik klub - legtöbbször a Jaguars együttesét emlegetik - Londonba tenné át a székhelyét néhány év múlva az NFL globális népszerűségének növelése érdekében. A Wembley igazgatója, Roger Maslin legutóbb arról beszélt, hogy az aréna szívesen lenne akár egy Super Bowl házigazdája is.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com