Gyopáros Alpár: pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására

Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban - jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Megépült az Által-ér völgyi kerékpárút tatabányai szakasza

Tatabányán megépült az Által-ér völgyi kerékpárút eddig hiányzó szakasza, így folyamatos kerékpáros összeköttetés jött létre Tatabánya, Tata, Dunaalmás, Környe és Oroszlány között - közölte a városháza az MTI-vel.

Kerékpárút-fejlesztés kezdődött a XX. kerületben

Megkezdődött a kerékpárút-fejlesztés a XX. kerületben; a 980,5 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós forrásból elsősorban a kerületen belüli, illetve kerületközi összeköttetést kívánják erősíteni.

Csepelre vezető kerékpárúttal bővül a Nemzeti Atlétikai Központ környezete

Csepelre vezető kerékpárút nyílik a Nemzeti Atlétikai Központ, az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság központi helyszíne részeként.

Több mint félmilliárd forintból fejlesztik a kerékpárút-hálózatot Orosházán

Több mint 560 millió forint uniós támogatásból fejlesztik a kerékpárút-hálózatot Orosházán - közölte a térség fideszes országgyűlési képviselője, Erdős Norbert közleményben az MTI-vel.

ITM: másfélszer több forrás az állami kezelésű kerékpárutak üzemeltetésére

Az üzemeltetési és karbantartási feladatokon túl 2022-ben felújításokra is fedezetet biztosít az országos kerékpáros hálózatra fordítható 1,5 milliárd forint.

Komárom és Gönyű között 14 kilométer kerékpárút épül

Megkezdődött a Komáromot és Gyönyűt összekötő kerékpárút építése.

Az ITM mintegy 850 kilométer kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatja 50 milliárd forinttal

Mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatják összesen 50 milliárd forinttal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön a tárca Facebook oldalán.

ITM-államtitkár: mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését támogatják

Mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatják - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalán szerdán.

Kerékpárút épül Tata és Baj között

Megkezdődött a Tatát és Bajt összekötő kerékpárút építése.

Háromszázmillió forintos beruházással épül kerékpárút Pécs nyugati városrészében

Több mint négy kilométer hosszan építenek, illetve jelölnek ki kerékpárutakat Pécs nyugati városrészében egy európai uniós fejlesztés keretében - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata pénteken az MTI-vel.

Újabb kerékpárút-építés kezdődik Lenti térségében

Mintegy 670 millió forint pályázati forrásból több mint három kilométernyi kerékpárút épül Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós összekötésére, amellyel Lenti is közvetlenül elérhetővé válik két keréken - tájékoztatta a Zala Megyei Önkormányzat (ZMÖ) szerdán az MTI-t.