Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgároknak is

Kína a tervek szerint további európai országok, köztük Magyarország állampolgárainak is vízummentes beutazást biztosít március 14-től, "kísérleti jelleggel" - közölte Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön a 14. Országos Népi Gyűlés részeként tartott sajtótájékoztatóján.

Kína visszautasítja azt az amerikai jelentést, amely szerint nem járul hozzá a világkereskedelemi rendszerhez

Peking hétfőn elutasította azt az amerikai kormányzati jelentést, amely tagadja Kína érdemi hozzájárulását a multilaterális kereskedelmi rendszerhez és a világgazdasághoz annak ellenére, hogy már két évtizeddel ezelőtt csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO).

MTÜ: rangos nemzetközi turisztikai díjakat hozott a kínai újév Magyarországnak

Kínától, az egyik legfontosabb küldőországtól öt jelentős szakmai elismerésben részesült a magyar turisztikai szektor.

Kínában halálra ítéltek egy ausztrál írót

Halálbüntetésre ítélték Yang Hengjun ausztrál demokráciapárti írót Pekingben, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - közölte az ausztrál külügyminisztérium.

Négy embert ítéltek el a 2019-es hongkongi zavargások ügyében

Egy hongkongi bíróság csütörtökön négy embert ítélt el a négy évvel ezelőtti kormányellenes tüntetések tetőpontján történt zavargások és a város törvényhozó tanácsépületének megrohamozása miatt.

Kína és Hongkong polgári és kereskedelmi peres ügyek kölcsönös elismeréséről írt alá megállapodást

Kína és Hongkong megállapodást írtak alá a polgári és kereskedelmi peres ügyekben hozott ítéletek kölcsönös elismeréséről és végrehajtásáról - közölte hétfőn a kínai legfelsőbb bíróság és a hongkongi igazságügyi minisztérium.

A kínai Haval 32 ezer autót hív vissza elektromos problémák miatt Oroszországban

A kínai Great Wall Motors (GWM) oroszországi autógyára 32 ezer 156 Haval márkájú autót hív vissza elektromos problémák miatt.

Több tucat halálos áldozatot követelő tűzeset okán indítottak nyomozást Kelet-Kínában

A kelet-kínai hatóságok tizenkét ember ellen indítottak vizsgálatot a Csianghszi tartományban szerdán pusztító, több tucat halálos áldozatot követelő épülettűz után.

Több holttestet találtak a jünnani földcsuszamlás után Kínában

Mintegy húsz ember holttestét találták meg kedden a mentőegységek a kínai Jünnan tartományban, ahol előző nap földcsuszamlás temetett maga alá 47 embert - jelentette a kínai CCTV állami televízió kedden.

Peking és Manila jobb kommunikációval törekedne a konfliktuskezelésre

Kína és a Fülöp-szigetek megállapodott, hogy javítják a tengeri kommunikációt, a konfliktusokat és nézeteltéréseket pedig baráti megbeszéléseken keresztül kezelik majd a Dél-kínai-tenger körüli kérdésekkel kapcsolatban - közölte a két ország külügyminisztériuma.

Kínában újabb mélypontot ért el a születési és halálozási arány

Kína népessége rekordalacsony születésszámmal és az 1974 óta legmagasabb halálozási rátával 2023-ban már a második egymást követő évben csökkenő tendenciát mutat, mely demográfusok szerint többféle okra vezethető vissza.

Peking: a Fülöp-szigetek ne játsszon a tűzzel!

A kínai külügyminisztlrium kedden bekérette a Fülöp-szigetek pekingi nagykövetét, és figyelmeztette az országot, hogy "ne játsszon a tűzzel", miután ifjabb Ferdinand Marcos fülöp-szigeteki elnök gratulált Laj Csing-tö szombaton megválasztott tajvani elnök választási győzelméhez.