Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

MNB: a második negyedévben is szufficites volt az államháztartás

Az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó többlete 28 milliárd forint volt az idei második negyedévben és a negyedéves GDP 0,3 százalékát tette ki, az első negyedévi 182 milliárd forint a GDP arányában 2,2 százalékos szufficitet követően - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adata

MNB: a devizahitelesek ezer milliárd forintot nyertek a forintosításon

A devizahitelesek terhei ezer milliárd forinttal csökkentek a forintosítás által - mondta Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

MNB-főosztályvezető: 2019 elején valósulhat meg a 3 százalékos inflációs cél

A fogyasztói árak magyarországi növekedési üteme vélhetően 2019 elején éri el a jegybank 3 százalékos középtávú inflációs célját - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) osztályvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közölt inflációs a

MNB: a jövedéki adó, a tej és az üdülés drágulása emelte az inflációt

A dohánytermékek jövedéki adójának idén júliustól életbe lépett emelésével, valamint a tej és tejtermékek árának emelkedése nyomán a feldolgozott élelmiszerek drágulásával magyarázta az éves összevetésű infláció és maginfláció egyaránt 0,2 százalékpontos emelkedését az előző hónaphoz képest a Magyar

MNB: kötvénylejárat miatt nagyot csökkentek a devizatartalékok júliusban

Júliusban 1,155 milliárd euróval csökkentek a jegybank devizatartalékai, amiben egy tízéves lejáratú 1 milliárd euró értékű kötvény július 4-én esedékes visszafizetése lehetett a meghatározó - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett előzetes adataiból.

Az MNB lezárta az Eiffel Palace értékesítését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nettó 53,8 millió euróért a luxemburgi székhelyű Corpus Sireo által kezelt Corpus Sireo Real Estate befektetési alapnak adta el nyilvános piaci tranzakció keretében a csaknem 14 500 négyzetméter hasznos alapterületű, nyolc szintes Eiffel Palace irodaépületet - közölte az

MNB: keddtől már csak az új 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni

Keddtől már csak a megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az MNB felfüggesztette a Kulcs-Soft részvények tőzsdei kereskedését

Az MNB szerdától átmenetileg felfüggesztette a Kulcs-Soft részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat

Először bírságolt a jegybank az együttműködési kötelezettség megsértése miatt

A tavalyi jogszabályi szigorítás óta először szabott ki bírságot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi fogyasztói jogviták rendezéséhez kapcsolódó együttműködési kötelezettség megsértése miatt egy biztosításközvetítőre, mert az nem jelent meg személyesen a Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárás

MNB: májusban javult Magyarország külső pénzügyi pozíciója

Májusban 47 millió euróval nőtt a folyó fizetési mérleg többlete az előző hónappal szemben, de az uniós tőkeátutalások összegének jelentős, 278 millió eurós, emelkedése miatt az országnak a folyó mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegével jellemzett külső pozíciója, az úgynevezett finanszírozási k

Az Invest and Trade ügyében a GVH-hoz fordult az MNB

A fogyasztók sürgetése és a termékek lényegi jellemzőiről nyújtott valótlan tájékoztatás miatt sértheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó törvényt az Invest and Trade Kft. befektetési ügynöki gyakorlata, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) versenyhivatali eljárást kezdeményezett a befektetési