Szijjártó Péter: győzött a felelősségtudat, sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét

Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a NATO csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra, erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer.

Visszaesett az EU támogatottsága Csehországban a múlt évhez képest

Visszaesett az Európai Unióba (EU) vetett bizalom Csehországban. Míg tavaly a csehek 58 százaléka volt bizalommal az EU iránt, addig idén tavasszal már csak 46 százalék - derült ki az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét kedden közölte a cseh sajtó.

Szijjártó Péter: a legfontosabb téma Vilniusban az ukrajnai háború és Svédország NATO-csatlakozása lesz

A vilniusi NATO-csúcs legfontosabb témái az ukrajnai háború és Svédország NATO-csatlakozása lesznek - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.

Az Egyesült Államok szerint a svédországi Korán-égetés sértő cselekedet volt

A Fehér Ház szerint a svédországi Korán-égetés sértő cselekedet volt, és egyetért a svéd kormánnyal abban, hogy helytelen volt - közölte az amerikai elnöki hivatal helyettes sajtótitkára csütörtökön.

Még egy évig a NATO főtitkára marad Jens Stoltenberg

A NATO-tagországok vezetői megállapodtak abban, hogy további egy évvel, 2024. szeptember 30-ig meghosszabbítják Jens Stoltenberg főtitkár szeptember végén lejáró megbízatását - erről maga az észak-atlanti szövetség főtitkára tájékoztatott kedden.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország elkötelezett tagja a NATO-nak

Magyarország elkötelezett tagja a NATO szövetségi rendszerének - jelentette ki a honvédelmi miniszter a katonai és légügyi attasék éves katonadiplomáciai értekezletén hétfőn Budapesten.

Svédország mielőbbi NATO-felvételét szorgalmazta a brit külügyminiszter

Svédország mielőbbi NATO-felvételét szorgalmazta keddi nyilatkozatában a brit külügyminiszter.

NATO-főtitkár: Belgrád és Pristina felelőssége a régió stabilitásának szavatolása

Fontos a feszültség enyhítése Belgrád és Pristina között, a régió stabilitásának biztosítása mindkét fél felelőssége - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben Jakov Milatovic montenegrói elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Német védelmi miniszter: a NATO elháríthat néhány akadályt Ukrajna tagságának útjából

A NATO-szövetségesek készen állhatnak arra, hogy elhárítsanak néhány akadályt az Ukrajna tagságához vezető útból - mondta Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken a szervezet védelmi minisztereinek tanácskozására érkezve.

NATO-főtitkár: a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren

A nemrég megkezdett ukrán ellentámadás mutatja, hogy Kijev képes visszafoglalni területeket, ami azt bizonyítja, hogy a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren - jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.

Csaknem 250 repülőt mozgósít a NATO a júniusi európai hadgyakorlatára

Csaknem 250 repülő mozgósításával, németországi központtal tartja meg a NATO júniusban története legnagyobb szabású légi hadgyakorlatát - mondta a német légierő (Luftwaffe) főszemlélője egy keddi lapinterjúban.

Nyugodt a helyzet Észak-Koszovóban a hétfői összecsapások után

Nyugodtan telt az éjszaka Észak-Koszovóban, az egy nappal korábbi összeütközések helyszíneit azonban továbbra is a helyi rendőrség és a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erői (KFOR) védik.