Fejlesztik a hulladékgazdálkodási rendszert Szolnok és térsége területén

Fejlesztik a hulladékgazdálkodási rendszert Szolnok és térsége területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre.

A hétvégén rendezik meg a Tiszai Hal Napja - Sparhelt Fesztivált Szolnokon

Haltelepítés, horgász- illetve főzőverseny, hazai és nemzetközi halételek bemutatója és kóstolója, valamint több színpadi program várja a látogatókat a kilencedik Tiszai Hal Napja - Sparhelt Fesztiválon szeptember 24-én és 25-én Szolnokon.

Kiképzés miatt megnövekedett hanghatásra kell számítani kedden és szerdán Szolnokon

Kiképzési feladatot hajt végre kedden és szerdán reggel nyolc órától délután négy óráig a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár Szolnokon.

Jön a második forduló Szolnokon

A hétvégén Szolnokon rendezik a kajak-kenusok idei második, egyben utolsó világbajnoki és Európa-bajnoki válogatóját.

Indul az országos szúnyoggyérítési program

Megkezdte az idei országos szúnyoggyérítési program végrehajtását a program koordinálásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Baleset miatt lezárták a 4-es számú főutat Szolnoknál

Egy utánfutón szállított sportrepülő szárnya eddig tisztázatlan körülmények között kinyílt és egy szemből érkező kamion szélvédőjébe csapódott péntek délelőtt a 4-es számú főút 100. kilométerénél, Szolnoknál.

Varga Judit: Szolnokon a fejlődés következő lépését a turizmus jelentheti

A fejlődés következő "nagy útvonala" Szolnokon a turizmus lehet a statisztikák szerint, hiszen ugrásszerű növekedésnek indult a vendégéjszakák száma, amely a járvány előtti időben 40 ezer feletti volt - közölte az igazságügyi miniszter.

A Szolnok selejtezőtornát rendez, az OSC Párizsba utazik

A magyar bajnok Szolnok házigazda lesz, míg az OSC Párizsba utazik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

A Tokióból hazatért olimpikonokat köszöntötték Szolnokon

A Tokióból hazatért szolnoki kötődésű olimpikonokat köszöntötték hétfőn a helyi városháza dísztermében.

Két kamion összeütközött össze a 4-es úton, mindkét sofőr meghalt

Két kamion frontálisan összeütközött a 4-es úton Szolnoknál szerdán kora délután.

Gázolaj ömlött a 4-es főútra, teljes lezárás Szolnok és Szajol között

Teljesen lezárták a 4-es főút Szolnok és Szajol közötti, kétszer kétsávos szakaszát szerda reggel, mert egy kamionból gázolaj ömlött az útpályára - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Szolnok is csatlakozott a zöld busz demonstrációs mintaprojekthez

Szolnok is csatlakozott a zöld busz demonstrációs mintaprojekthez, amelynek részeként ingyenesen lehet utazni egy környezetbarát elektromos autóbuszon.