Júniusban a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakival azonos szinten álltak, a növényi termékek ára 3,5 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,6 százalékkal csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az alacsony árak ellenére is gyönyörű látvány fogad ezeken a helyeken.
A turisták véleménye és értékelése alapján osztották ki a Travellers 'Choice díjakat.
A legtöbb vendég észre sem veszi a titkos módszereket.
Júliusban az ipari termelői árak 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, ezzel tovább lassult az emelkedés üteme a júniusi 1,5 és a májusi 2,7 százalék után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Februárban az ipari termelői árak átlagosan 4,0 százalékkal emelkedtek.
Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a román kormány szerdán.
Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb...
A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulhatnak az árak, de az éves átlagos infláció 2 százalék alatt maradhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
A KSH legfrissebb, tav...
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Budapesten várja a horror rajongóit a ParaNoir Pub.Hiánypótló hely nyílt Budapest VII. kerültében. A Hársfa utca 41. szám alatt található ParaNoir Pub egy igazi horror ihletésű kocsma, ahova belépve o...
Több mint ötszáz - 248 női, 283 férfi – nevezés érkezett a 120. atlétikai magyar bajnokságra, amelyet tavaly után ismét Székesfehérváron, a Bregyó közi atlétikai centrumban rendeznek meg péntektől vas...
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek, 18+
A kedvenceinknek is jár egy szép nyughely.Aki szeretett már igazán állatot, az tudja, hogy a kedvencek elvesztése ugyanúgy fáj, ahogy egy ember halála, ám míg az emberek esetében egyértelmű, hogy el k...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Május elsején megkezdődik a strandszezon: a Dagály és Palatinus már várja a vendégeket, a többi strand egy hónap múlva nyit ki - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketingigazgatója az M1...