Az erdélyi Váta Lóránd és László Csaba is megkapta a román színházi szakma legrangosabb díját

A kolozsvári Váta Lóránd és a marosvásárhelyi László Csaba színművészt is díjazta a Román Színházi Szövetség (UNITER) azon a gálán, amelyen a tavalyi év legjobb színházi teljesítményeiért járó elismeréseket adták át.

Az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit díjazta az Opera

Az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit díjazta a Magyar Állami Operaház, elismerésben részesült Cser Krisztián basszista, Szántó Andrea mezzoszoprán, Rácz Rita szoprán és Balázsi Gergő Ármin balettművész is.

Elindult a jelölés a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjra

Harmadik alkalommal lehet jelölteket állítani a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjra, amelyekkel a kor kihívásaira praktikus és pragmatikus választ adó embereket ismeri el a Magyar Batthyány Alapítvány.

Átadták a Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjakat

Átadták a Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjakat.

PM: június közepéig várják a javaslatokat a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj kitüntetettjeire

Ebben az évben is díjazza a Pénzügyminisztérium (PM) a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kimagasló tevékenységet végző oktatási intézményeket és pedagógusokat, valamint a kimagasló eredményeket elérő diákokat - közölte a PM az MTI-vel szerdán.

Százezer dollárt kapnak a budapesti bajnokok

Az egyéni versenyszámok győztesei százezer dollárral gazdagodnak a budapesti asztalitenisz Grand Smash-tornán, amelyre július 11. és 24. között kerül sor a BOK Csarnokban.

Svájci fődíjat kapott a Post Mortem

Fődíjat nyert a Post Mortem a svájci Brugggore Horrorfilm Fesztiválon.

Billy Connolly megkapja a brit filmakadémia legrangosabb díját

A skót komikus színész Billy Connollyt vasárnap a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) legrangosabb díjával tüntetik ki.

Az Európai Bizottság a sokszínűséget és befogadást előmozdító városokat díjazott

Az Európai Bizottság pénteken kihirdette A befogadás és a sokszínűség európai fővárosai nevű díj nyerteseit, öt európai uniós tagállam - Horvátország, Németország, Románia, Spanyolország és Svédország - települései, illetve régiói kaptak elismerést a méltányosabb társadalmak kiépítéséért.

Díjat nyert New Yorkban a Concerto Budapest új koncertfilmje

A Concerto Budapest és Szabó Stein Imre Kárpát Rapszódia című új koncertfilmje a különleges szórakoztató műsorok kategóriájában elnyerte a New York Festivals TV & Film Awards ezüsttrófeáját, a Silver Towert.

Átadták a Példakép - Példaképp Díjakat

Tíz kitüntetett vehette át az ÉrtékVagy! program részeként meghirdetett Példakép - Példaképp Díjakat pénteken Budapesten, a II. kerületi Pasaréti Közösségi Házban.

A Netflix produkciói kapták a legtöbb jelölést az amerikai producercéh fődíjára

A Netflix produkciói kapták a legtöbb jelölést az amerikai producercéh (PGA) fődíjára: a legjobb film kategória tíz jelöltje között a streamingóriás három alkotással szerepel.