Bíróság elé állítanak egy tádzsik férfit, aki rendőröket fenyegetett meg a repülőtéren

Bíróság elé állítanak egy tádzsik férfit, aki rendőrökkel kiabált a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd megfenyegette őket, és egyiküket leköpte - közölte a Fővárosi Nyomozó Ügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy szír férfi ellen, aki megszúrta hitelezőjét

Vádat emeltek egy többszörösen büntetett szír férfi ellen, aki 25 ezer forintos tartozás miatt szúrta mellbe szintén szír hitelezőjét - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán.

Több év börtönt szabtak ki a Gellért-hegyi fiatalkorú rablóbanda ügyében

Jogerősen 2-3 éves börtönbüntetéseket szabott ki a fiatalkorúakból álló Gellért-hegyi rablóbanda ügyében a Fővárosi Törvényszék hétfőn - tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben.

Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki késsel támadt alvó férjére

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy budapesti nő ellen, aki nem tudta elfogadni férje válási szándékát, és késsel támadt az alvó férfira.

Combon szúrta volt párját egy nő Ferencvárosban

Emberölés kísérletével gyanúsítanak egy budapesti nőt, aki volt párjára támadt Ferencvárosban és egy késsel combon szúrta a férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Rétvári Bence: nincs az az ideológia, amely indokolná az "embervadászatot"

Nincs az az ideológia, amely indokolná az "embervadászatot", amelyet az antifa terroristák folytattak egy évvel ezelőtt Budapest utcáin - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai, fővárosi sajtótájékoztatóján.

Hétéves nevelt lányát szexuálisan bántalmazó férfit ítéltek el Tatabányán

A Tatabányai Törvényszék első fokon 14 év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit, aki hétéves nevelt lányával többször szexuális cselekményt végzett - közölte a törvényszék hétfőn az MTI-vel.

Tényleges életfogytiglanra ítéltek egy hajléktalant, aki két emberrel végzett

Tényleges életfogytiglanra ítéltek jogerősen egy hajléktalan férfit, aki két embert ölt meg Salgótarjánban - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Láncfűrésszel rendőrökre támadó férfit ítéltek el Tatabányán

A Tatabányai Járásbíróság első fokon két és fél év börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki az oroszlányi Malom-tónál láncfűrésszel másokat fenyegetett, majd rátámadt az őt megfékezni igyekvő rendőrökre - közölte a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára csütörtökön az MTI-vel.

Több ember ellen elkövetett emberölés kísérletével vádolnak egy ukrán testvérpárt és társukat

Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Veszprém Vármegyei Főügyészség azt az ukrán állampolgárságú testvérpárt és társukat, akik 2022 decemberében egy pápai munkásszállón rendeztek ámokfutást.
Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberrablás miatt indult eljárás négy férfi ellen

Eljárás indult négy férfi ellen, aki kábítószerüzletből eredő elszámolási vitáját az adósok elrablásával akarta rendezni - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.