Döntős a 3x3-as lány hokiválogatott

Az elődöntőben is simán győzött, így bejutott s fináléba a magyar 3x3-as lány jégkorong-válogatott a dél-koreai Kangvonban zajló IV. téli ifjúsági olimpián (YOG).

Horváthék csak szépíteni tudtak

Horváth Márk gólpasszából Horváth Bálint szerezte a Briancon szépítő találatát a tabella második helyén álló Angers ellen, de végül csapatuk 4-1-re kikapott a francia jégkorong-bajnokság keddi játéknapján.

Elhunyt Beszteri-Balogh János háromszoros magyar bajnok jégkorongos

Életének 86. évében elhunyt Beszteri-Balogh János, a Ferencváros háromszoros magyar bajnok jégkorongozója.

Sok szép pillanatra emlékszik vissza a Hírességek Csarnokába választott Varga Dezső erdélyi jégkorongozó

Pályafutása sok szép pillanatára emlékszik vissza Varga Dezső (Desideriu), akit első székely jégkorongozóként választottak be a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokába.

Dunaújváros-Hydro Fehérvár és FTC-Telekom - BJAHC elődöntőket rendeznek

Kisorsolták a jégkorong BAUER Magyar Kupa négyes döntőjének párosítását, mely szerint Fejér vármegyei és fővárosi rangadó lesz a legjobb négy között.

Három ferencvárosi kapott többmeccses eltiltást

Az éllovas FTC-Telekom három játékosát tiltotta el több mérkőzésre a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága.

Garát-Gasparics és Baker is bemutatkozott a tengerentúli női profi hokiligában

A magyar válogatott Garát-Gasparics Fanni és a honosított Baker Taylor is bemutatkozott az észak-amerikai női profi jégkorongligában (PWHL).

A spanyolok kerültek a budapesti férfi jégkorong selejtezőtornára

A spanyol válogatottal vált teljessé a 2026-os téli olimpia férfi jégkorongtorna selejtezőjének budapesti csoportja, melynek küzdelmeit február 8. és 11. között rendezik a Tüskecsarnokban.

Cortina: szeretnénk meccsről meccsre jobban teljesíteni

Pat Cortina szövetségi kapitány azt szeretné, ha a magyar női jégkorong-válogatott meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtana a csütörtöktől szombatig tartó budapesti felkészülési tornán.

Garát-Gasparics Fanni szerződést kapott Ottawában

Bekerült az Ottawa női profi jégkorongcsapatának keretébe Garát-Gasparics Fanni.

Sérülések miatt változások a magyar keretben

Sérülés miatt három játékos kiesett, kettő pedig bekerült a magyar férfi jégkorong-válogatott keretébe, amely jövő héten Ausztriában szerepel.

Halálos baleset után kötelező lesz a nyakvédő az IIHF rendezvényein (2. rész)

Az október végi nagy-britanniai halálos baleset után kötelezővé teszi a nyakvédő használatát valamennyi rendezvényén a Nemzetközi Jégkorong Szövetség.