DK: korrupciós veszélyhelyzetet hirdetne kormányon Dobrev Klára

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció kormányfőjelöltje arra készül, hogy ha 2022-ben ő lesz a miniszterelnök, akkor kormánya első intézkedéseként kihirdeti a korrupciós veszélyhelyzetet, és zárolja a "fideszes oligarchák vagyonát".

A NAV-ra hivatkozva csaltak ki milliókat egy cégtől, vádat emeltek ellenük

Befolyással üzérkedés miatt emeltek vádat az adóhatóságra hivatkozó korrupciós cselekmény miatt - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.

Vesztegetéssel vádol 49 röszkei pénzügyőrt az ügyészség

Negyvenkilenc röszkei pénzügyőr ellen emelt vádat az ügyészség vesztegetés miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.

Korrupcióval gyanúsítanak három rendőrt

Az ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki három rendőrt, mert egy mezőgazdasági vállalkozó kérésére, ellenszolgáltatás fejében nem ellenőrizték a szabálytalanul körbálát szállító teherautóját Hajdú-Bihar megyében - tájékoztatta a központi nyomozó főügyész szerdán az MTI-t.

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák igazságügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta a bizalmi szavazást és így továbbra is posztján maradhat Mária Kolíková szlovák igazságügyi miniszter, akinek maradásáról hétfőn késő éjjelbe nyúló ülésén döntött a pozsonyi törvényhozás - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.

Izraelben vádiratot nyújtott be az ügyészség a tengeralattjárók beszerzésének ügyében

Vádiratot nyújtott be az izraeli ügyészség a tengeralattjárók megvásárlásához kötődő korrupciós ügyben, de lezárták a Benjámin Netanjahu miniszterelnök unokatestvére és a haditengerészet volt parancsnoka elleni aktákat - jelentette a katonai rádió hétfőn.

Korrupcióval vádol az ügyészség egy budapesti háziorvost

Korrupcióval vádol a Fővárosi Főügyészség egy budapesti háziorvost, aki hamis igazolást állított ki egy büntetőügyben érintett férfinak.

Elítéltek Kínában két korábbi ujgur vezetőt szeparatizmus és korrupció vádjával

Két korábbi ujgur vezetőt szeparatizmus és korrupció miatt két évre felfüggesztett halálbüntetésre ítéltek az északnyugat-kínai Hszincsiangban - közölték kedd este a helyi hatóságok.

Megkezdődött az izraeli kormányfő korrupciós perének bizonyítási szakasza

Megkezdődött Benjamin Netanjahu miniszterelnök korrupciós perének bizonyítási szakasza a jeruzsálemi körzeti bíróságon - jelentette az izraeli katonai rádió hétfőn.

Netanjahunak be kell tartania a főügyész által elrendelt összeférhetetlenségi korlátozásokat

Az izraeli legfelsőbb bíróság úgy döntött csütörtökön, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek be kell tartania a összeférhetetlenségi korlátozásokat, melyeket Aviháj Mandelblit főügyész meghatározott számára korrupciós bírósági ügye miatt.

Korrupció gyanújával letartóztatták a NAV egyik felsővezetőjét

Letartóztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik vesztegetéssel gyanúsított felsővezetőjét és egy társát a bíróság - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben pénteken.

Korrupt közterület-felügyelőkre kért letöltendő börtönt az ügyészség

Pár tízezer forintos kenőpénzért hunytak szemet szabálytalan területhasználat felett filmforgatásokon, éttermek, dohányboltok előtt azok a közterület-felügyelők, akik ellen vesztegetés miatt emelt vádat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség és letöltendő börtönt indítványozott.