Az adóelőleg-nyilatkozatok leadási határidejére figyelmeztet az NGM

Érdemes már januárban nyilatkozni az igénybe vehető adókedvezményekről, az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már a januári fizetés is a kedvezmények összegével növelten érkezhet februárban - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai, MTI-nek küldött közleményé

Tállai: több mint 609 milliárd forinttal növelte bevételét a NAV

Több mint 609 milliárd forinttal növelte bevételeit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2017-ben az előző évhez képest - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Tállai: hétfőtől már elérhető az e-szja számos szolgáltatása

Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül már az őstermelőknek, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és a korábbi években munkáltatói adómegállapítást választóknak is elkészíti az szja-bevallás tervezetét, hétfőtől már az e-szja webes kitöltő felülete is elérhető a NAV honlapjá

Tállai András: folytatódnak az adócsökkentések

Folytatódnak az adócsökkentések, 2018-ban a családoknál és lakosságnál mintegy 60 milliárd forintot hagynak a kormány adócsökkentő intézkedései.

Az év utolsó napján éjfélig igényelhetik a kedvezményes adózást a kisebb vállalkozások

December utolsó napján lejár a kisadózók tételes adójára (kata) és a kisvállalati adóra (kiva) áttérés határideje - hívta fel az MTI figyelmét a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.

NAV: januártól még nem kötelező a Cégkapu

Januártól még nem kötelező a Cégkapu használata a gazdálkodó szervezeteknek, a jogszabály 2018-ra átmeneti időszakot vezetett be, a cégek jövőre is a képviselőik Ügyfélkapus tárhelyén keresztül kommunikálhatnak az adóhatósággal - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel csütörtökön.

Vasúti teherszállítmányokban találtak cigarettát a pénzügyőrök

Vasúti teherszállítmányokban, konkrétan vasérc alá rejtve találtak cigarettát a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

NGM: jövőre csak a 15 százalék szja terheli az ingatlankiadást

A hosszú távú ingatlan bérbeadók jobban járnak jövőre: már senkinek nem kell ingatlan bérbeadásból származó 1 millió forintot meghaladó jövedelme után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni, mindössze 15 százalék szja terheli az ingatlankiadást - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasá

Hatvan kilogramm marihuánát találtak egy szerb autóbuszban Röszkén

Hatvan kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy szerb autóbuszban a hétvégén a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.

NAV: 700 milliárd forintot spórolhat az állam, ha nem az adózók készítik a bevallásokat

Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért

Mall.hu: a cég ellen nem indult büntetőeljárás

A Mall.hu-t üzemeltető cég, vagyis az Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás; a vállalkozás minden rendelkezésére álló jogi eszközt igénybe vesz, hogy mielőbb visszaállítsa a magyarországi raktára normál működését és a megrendelt árukat kiszállítsa - közölte a cég az MTI-vel ked

Több mint négyszázmillió forintos áfacsalást akadályozott meg a NAV

Fiktív számlákkal több mint négyszázmillió forint áfát akart visszaigényelni egy dél-alföldi férfi - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-vel.