Három első osztályú párharc a nyolcaddöntőben

Három első osztályú párharcot is rendeznek a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, ezek közül kiemelkedik a bajnokságban címvédő Ferencváros és a Debrecen csatája.

Babosék kiestek

A nyolcaddöntőben búcsúzott a Babos Tímea, Marie Bouzkova magyar, cseh kettős a 3,2 millió dollár összdíjazású dubaji keménypályás tenisztorna női párosversenyétől.

A szerdai program

A nyolcaddöntő első szakasza két mérkőzéssel zárul szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A keddi program

A nyolcaddöntő két újabb mérkőzésével folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája.

Muszukajev Iszmail technikai tussal nyert a nyolcaddöntőben

Az ezúttal a szabadfogásúak 70 kilogrammos súlycsoportjában szereplő világ- és Európa-bajnok Muszukajev Iszmail technikai tus győzelemmel mutatkozott be pénteken a bukaresti birkózó Eb-n.

A szerdai program

Szerdán újabb két mérkőzéssel folytatódik a nyolcaddöntő a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A keddi program

Kedden megkezdődik a nyolcaddöntő a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Gálfi Dalma bravúrral a nyolc között (2. rész)

A selejtezőből feljutott Gálfi Dalma második főtáblás mérkőzésén három szettben legyőzte az ötödik helyen kiemelt kínai Vang Hsziu-jüt, ezzel bejutott a negyeddöntőbe egyesben a thaiföldi Huahinben zajló, 250 ezer dollár (87 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

Sallói gól és gólpassz a nyolcaddöntőben

Sallói Dániel góllal és gólpasszal járult hozzá a Sporting Kansas City 4-1-es győzelméhez a St. Louis City otthonában az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) nyolcaddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén.

A nők a szlovákokkal, a férfiak az angolokkal találkoznak a nyolcaddöntőben

A magyar női válogatott a szlovákokkal, a férfi pedig az angolokkal találkozik a nyolcaddöntőben a malmői asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon.

Babosék búcsúztak a nyolcaddöntőben

Babos Tímea oldalán a belga Kirsten Flipkensszel búcsúzott a nyolcaddöntőben a wimbledoni tenisztorna női párosversenyében.

Ötszettes vereséggel búcsúzott a női páros

Ötszettes vereséggel ért véget a verseny Póta Georgina és Madarász Dóra kettősének az asztaliteniszezők szingapúri Grand Smash-versenyén, szerdán.