GVH: 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat.

Négynapos lesz a húsvéti fesztivál Hollókőn

Idén négynapos lesz a Hollókői Húsvéti Fesztivál, a programok pénteken kezdődnek a Nógrád vármegyei világörökségi faluban - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Húsvéti Kenyérlelke Fesztivált rendeznek vasárnap a Fény utcai piacon

Húsvéti Kenyérlelke Fesztivált rendeznek vasárnap délelőtt 10 órától a fővárosi Fény utcai piac közösségi terében.

Szentmártoni János: Petőfi Sándor szellemisége időn átívelő örökség

Petőfi Sándor szellemisége időn és határokon átívelő örökség - hangsúlyozta csütörtöki ünnepi beszédében Pápán a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár.

Tizenegy napos lesz idén a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Egy nappal hosszabb, tizenegy napos lesz idén a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), a szemle 23. kiadása június 14. és 24. között zajlik - közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

Március közepén rendezik meg a tudománynépszerűsítő programot

Az Agykutatás hete alkalmából immáron 15. alkalommal rendeznek országszerte tudománynépszerűsítő programokat, amelyeken az emberi agy működésével ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Március 16-án kezdődik a Bach Mindenkinek Fesztivál

Március 16-án kezdődik a 10. Bach Mindenkinek Fesztivál, amely március végéig 250 település több mint 380 eseményén várja a közönséget országszerte és a határon túl.

Alapjogokért Központ: a VOX elnöke is felszólal a CPAC Hungary rendezvényén

A spanyol VOX pártot vezető Santiago Abascal, valamint további európai "nagyágyúk" is felszólalnak majd a harmadik alkalommal megrendezendő idei CPAC Hungary konferencián - közölte az Alapjogokért Központ szerdán az MTI-vel.

A VárLak fesztivállal nyitja meg kapuit a veszprémi Kabóca Bábszínház új játszóhelye

VárLak címmel rendeznek fesztivált március végén a veszprémi Kabóca Bábszínházban.

Vasárnap várja a közönséget a Concerto Budapest Mozart-napja

Klarinét- és kürtverseny, nyitány, szimfónia, kamaramű és zongoraverseny is elhangzik a Concerto Budapest Mozart-napján vasárnap a budapesti Zeneakadémián.

Idén 25 ország küldöttei vettek részt a Swiss Talent Fórumon

Magyarországgal együtt 25 ország 70 küldöttje vett részt idén a svájci Swiss Talent Fórumon - közölte a Magyar Innovációs Szövetség hétfőn az MTI-vel.

BKK: rendezvény miatt forgalomkorlátozás várható szerda délután Budapesten

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra és lezárásra kell számítani szerdán Budapest belvárosában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.