Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedden a budapesti Farkasréti temetőben.
A Rocketman című Elton John-életrajzot jegyző Dexter Fletcherrel folynak tárgyalások a Sherlock Holmes-filmsorozat 3. részének rendezéséről - írja a The Hollywood Reporter.
Július 16-án, kedden 9:30-tól vesznek végső búcsút a budapesti Farkasréti temetőben Horváth Ádámtól, a Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőtől, érdemes és kiváló művésztől - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szerdán.
Csütörtöktől játsszák a mozik a Kölcsönlakás című romantikus vígjátékot. Dobó Kata, a film debütáló rendezője az MTI-nek arról beszélt, hogy első szerepe óta a filmezés a szerelme, a lámpák és kamerák között érzi magát igazán elemében.
A Bohém rapszódia rendezője elleni zaklatási vádak miatt a brit filmakadémia "felfüggesztette" Bryan Singer jelölését, ám a film továbbra is a kiemelkedő brit alkotások mezőnyében szerepel - írta a BBC hírportálja a szervezet közleménye alapján.
Tizenöt sorozat, aminek érdemes lehet esélyt adni.
Fiatalkori álmom volt egy Stanislaw Lem-regény megfilmesítése - mondta az MTI-nek adott interjúban Pálfi György rendező, akinek Az Úr hangja című új nagyjátékfilmje csütörtöktől kerül a magyar mozikba.
Tíz dolog, amit érdemes tudni a franchise legújabb tagjáról.
Quentin Tarantino megnősül: a Ponyvaregény 55 éves rendezője szerda este kel egybe 35 éves izraeli menyasszonyával, Daniella Pickkel Los Angelesben - értesült a The Hollywood Reporter.
Elhunyt 63 éves korában Bessenyei István színész, rendező, a Harag György Társulat örökös tagja, volt igazgatója, a Proscenium Alapítvány elnöke - közölte kedden az erdélyi színház.
A legfontosabb információk Michael Myers négy évtizede tartó mészárlásáról.
A négy fal között is lehet kiváló filmeket forgatni.