Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A szinte egész évben üzemelő fürdők mellett a vakáció kezdetére országszerte fokozatosan megnyitnak a strandok is, az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ezek kétharmada kínál minőségibb vendégélményt a pihenéshez - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön.
Újabb gazdaságvédelmi intézkedést vezet be a kormány, az idén 650 ezer forintra emelkedik a Széchenyi Pihenő Kártya kedvezményes kerete - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-vel szerdán.
Keddtől látogatható az olasz főváros egyik legérdekesebb ókori műemlékegyüttese, ahol történelmi források szerint Kr. előtt 44-ben, március idusán leszúrták Julius Caesart.
Idén nőtt az utazást tervezők száma az ALDI online utazási platformja által rendelt reprezentatív felmérés szerint; az utazók mintegy 60 százaléka belföldre, csaknem 30 százaléka külföldre megy, 10 százalékuk pedig még nem döntött; háztartásonként átlagosan 338 000 forintot szánnak erre a célra.
Június 30-ra módosította a Virágos Magyarország nevezési határidejét a verseny szervezőbizottsága, így további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésére - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között.
A lakosság szinte teljes egészében felhasználta a SZÉP-kártyákon lévő "alvópénzeket" - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteki közleményében Túri Anikó közigazgatási államtitkár.
Elhagyta a sanghaji hajógyári dokkot Kína első hazai építésű óceánjáró üdülőhajója kedden - számolt be az eseményről a CGTN állami tartalomszolgáltató.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Elkészült az esztergomi bazilika előtti tér felújítása, a beruházás során egy Tourinform irodát is telepítettek a tér közelébe - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Az eddigi adatok alapján rekordévet vár a horvát turisztikai szakma 2023-ban; a magyar vendégek száma például az idén már negyedével nőtt a múlt évhez képest - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója csütörtökön az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A rendőrség felkészült a balatoni és velencei-tavi turisztikai idényre - mondta Kiss Róbert ezredes, az Országos rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatóságának közrendvédelmi főosztályvezetője Velencén csütörtökön.
Átadták pénteken a megújult szigetvári Zrínyi-várat, amelyen több mint kétmilliárd forintos turisztikai fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt három évben.