A boszniai szerbek továbbra is számíthatnak Magyarország támogatására, a két nép egymásra van utalva - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a boszniai Banja Lukában pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Százötven tonna élelmiszer gyűlt össze a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kezdeményezett és a Katolikus Karitász által lebonyolított húsvéti tartósélelmiszer-gyűjtésen, ebből csaknem tizenhétezer család ünnepi asztalára kerülnek alapvető élelmiszerek.
Húszmillió forint támogatásban részesült több Kárpát-medencei irodalmi szervezet és folyóirat a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány jóvoltából: öt írószervezet és nyolc folyóirat kapott támogatást, amelyből hét Erdélyben, három Magyarországon, kettő Felvidéken és egy Kárpátalján működik.
Újra igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházak is - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.
A lakásvagyon műszaki állagának javítása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) otthonfelújítási támogatási program indítását javasolja.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Ukrajnából menekült gyermekek ellátására és befogadására írt ki pályázatot a Fővárosi Szociális Közalapítvány - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa lezárta a televíziós közéleti, valamint a hír- és magazinműsorok támogatására kiírt, 2023. évi pályázatának bírálati szakaszát, a TVÁLLANDÓ2023 program keretében közel 104 millió forint odaítéléséről döntött a testület.
Hétfőn meghaladta a tízezret a modern napelemes rendszerek létesítését támogató pályázatra beérkezett támogatási kérelmek száma, és biztosra vehető a további növekedés, hiszen az előregisztrációs körben 27 ezernél többen jelentkeztek a zöldenergia tárolását és termelését ösztönző kiírásra.
Az Ukrajna számára létrehozni tervezett 50 milliárd eurós támogatási eszköz stabil és előrelátható finanszírozást tud biztosítani a megtámadott ország mindennapi szükségleteinek kezelésére - jelentette ki az Európai Bizottság költségvetésért felelős tagja Strasbourgban kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Európának elemi érdeke Egyiptom stabilitása és biztonsága, amely a közel-keleti válság eszkalációjának megelőzése szempontjából is rendkívüli fontosságú, a nemzetközi közösségnek ezért mindent meg kell tennie az ország támogatása érdekében - jelentette ki Szijjártó Péter.
Idén legfeljebb 6 ezer euró (több mint 2 millió forint) támogatást kapatnak vállalkozások.
Meghirdette Bolyai János Kutatási Ösztöndíj-pályázatát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a támogatást 2024-ben is 155 kiváló kutató nyerheti el - közölte az MTA.