A legmodernebb ötvözete a legretróbbal - nem csak időseknek - Ipad írógép!!!

A mai fiataloknak elképzelése sincs arról, hogy 25 évvel ezelőtt, mikor még nem volt számítógép és nyomtató, milyen lehetett egy oldalt legépelni, milyen volt egy szakdolgozatot megírni.


Most egy Ipad és egy írógép dokkoló segítségével átélhetik a szüleik 80-as évekbeli, vagy korábbi életének ezt a szakaszát.

  • Szóval az írógépeken nem volt Copy+Paste, tehát ha valamit másolni szerettünk volna, akkor szépen begépelhettük az Erika írógépünkön.

  • A gépelés igazi férfimunka volt, mert erő kellett, hogy a gombokat egész nap nyomkodjuk.

  • Az írógépen nem volt helyesírás ellenőrző

  • Az írógépen nem volt javítási lehetőség, ha a 800. karakternél hibáztunk, akkor papír kihúz kidob, majd újrakezd

  • Az írógépeken egyszerre egy példányt tudtunk készíteni, illetve a papír mögé be lehetett tenni indigóval még egy-két példányt, amit a betű átütött.


A kis cikkünknek a lényege, hogy bemutassuk az IPAD retró írógép szerkezetét, melyet egy pihentagyú fejlesztő talált ki, hogy okuljanak a fiatalok az ősök szenvedéséből, de persze az ősök is meg fogják venni egy kis nosztalgiázás miatt.


Az írógép IPAD dokkoló, valójában egy analóg-digitális konverter egy klasszikus írógép formájában valósult meg, ahol a fém betűkarok, ahol az ujjaink egy puha gumírozott végű karokat ütnek le a touchscreenen a megfelelő billentyűket.
Klasszikus írógép kiosztás van a masinán, ezért ilyen lassú a csatolt videón a sebessége e gépelő emberkének.


Nézze meg az Ipad írógép dokkolóját videón!


Azért volt ilyen egy régi írógép billentyűzet, hogy megakadályozzák a lecsapódó betűkarok összeakadását, így a gyakran használt karaktereket a billentyűzet széleire tették ki.

Hozzászólások

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Speciális gépek a mindennapokban: nem minden jármű közlekedhet az utakon gond nélkül. De hogyan szállítjuk őket, ha probléma lép fel?

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

A forró nyári napokon sokat szenved a nyomasztó hőségtől és nem tudja, mit tegyen ellene? Erre a problémára rendkívül hatékony és egyszerű megoldást jelent az otthoni légkondicionáló beszerelése, amely akár egy nagy helyiséget is képes lehűteni. Ráadásul, ha a mobil változat mellett dönt, könnyen és

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan érheti el elsőként az új cégeket? Lépjen kapcsolatba az új vállalkozásokkal elsőként!

http://ujhazak.com