KSH: nőtt az internet és a mobiltelefon előfizetések száma

Az internet-előfizetések száma 13 százalékkal nőtt, így megközelítette a 7,7 milliót, a mobiltelefon-előfizetések száma pedig 181 ezerrel, 1,6 százalékkal bővült a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett adatokból.smartphoneA jelentés szerint, az előzetes adatok alapján, a megfigyelt távközlési szolgáltatók (internet, kábeltelevízió, telefon) távközlési tevékenységéből származó idei második negyedévi nettó árbevétele 204,9 milliárd forint volt, folyó áron 0,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért 203,4 milliárd forintot.

Az idei második negyedév végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió, míg a vezetékes fővonalak száma 3,075 millió volt, utóbbi csaknem 3 százalékkal bővült éves szinten. Kiemelték: a mobiltelefon-előfizetéseken belül a havidíjas előfizetések száma meghaladta a 6,6 milliót, ez 5 százalékos növekedést mutat 2014 második negyedévéhez képest. A feltöltő kártyás előfizetések száma azonban 134 ezerrel, aránya pedig 1,8 százalékponttal csökkent.

Az adatforgalom idén 13 300 terabyte volt, 44 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
A tavalyi második negyedév óta küldött SMS-ek száma 4,1, az MMS-eké 9,7 százalékkal csökkent, ami a KSH szerint az okostelefonokon használható helyettesítő alkalmazások elterjedésével van összefüggésben.

A mobilról indított hívások száma a vizsgált időszakban lényegében stagnált (2,1 milliárd), a mobiltelefonálással töltött összes percidő (5,2 milliárd) azonban 7,1 százalékkal bővült a tavalyi év második negyedévéhez képest. A április-júniusban terjedő időszakban egy előfizetésre átlagosan 437 percnyi beszélgetés jutott, ez naponta átlagosan 4,8 perc telefonálásnak felelt meg - tették hozzá.

A vezetékes hálózatból indított hívások száma 7,4, időtartama pedig 5,9 százalékkal csökkent a tavalyi év második negyedévéhez képest. Kifejtették: a piac egyre inkább koncentrálódik, ugyanis az előfizetések - amelyeknek 81 százaléka egyéni, 19 pedig üzleti - több mint 93 százalékát 7 szolgáltató kezeli.

A mobilinternet 17 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A mobilinternetes adatforgalom 9,9 ezer terabyte volt, 38 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az idei év második negyedévében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág bevétele meghaladta a 627 milliárd forintot, ami 6,9 százalékos növekedésnek számít az előző év azonos időszakához képest, a 4 fő feletti foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások értékesítésből származó folyó áron számított bevételek révén - olvasható a jelentésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Tovább romlott az Ericsson eredménye a harmadik negyedévben

Tovább romlott az Ericsson eredménye a harmadik negyedévben

Tovább romlott a svéd Ericsson mobilhálózati berendezésgyártó és technológiai szolgáltató eredménye a harmadik negyedévben, mind a nyers, mind az egyedi tételektől és árfolyamváltozásoktól szűrt árbev...

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Továbbra is világelső a gépek közötti kommunikációban a Vodafone

Továbbra is világelső a gépek közötti kommunikációban a Vodafone

A dolgok internetének terjedését szolgáló gép-gép (M2M) mobil távközlési technológiai szolgáltatásokban tavaly már az ötödik egymást követő évben bizonyult piacvezetőnek a Vodafone - tájékoztatta a Ma...

Drónverseny és robotikai bemutató Budapesten

Drónverseny és robotikai bemutató Budapesten

Drónverseny és robotikai bemutató Budapesten.A Neumann János Informatikai Kar humanoid robotja a fővárosi Hungexpón megrendezett Drónverseny & Robotika Show-n 2016. szeptember 10-én. MTI Fotó: Mohai ...

Visszavonta a roamingdíjak eltörlésére tett javaslatát az Európai Bizottság

Visszavonta a roamingdíjak eltörlésére tett javaslatát az Európai Bizottság

Éles kritikák miatt visszavonta a roamingdíjak eltörlésére tett hétfői javaslatát az Európai Bizottság - jelentette be brüsszeli sajtótájékoztatóján Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyett...

Minden bringás álma ez a magyar találmány – videó

Minden bringás álma ez a magyar találmány – videó

A kis készülék a Shoka Bell névre hallgat, amely lámpaként, lopás gátlóként és navigációként is szolgál. A HVG cikkéből kiderül, hogy Falus Dániel a Kickstarteren kezdte el a pénzgyűjtést találmányho...


A virtuális világ kiírtja az emberek szociális készségeit

A virtuális világ kiírtja az emberek szociális készségeit

Kényelmes ügyintézés interneten, virtuális kapcsolatok - lassan, de biztosan kihal az emberiség való élete? Az elmúlt évtizedben, a '90-es évekhez képest hatalmas változások jelentek meg az ember é...

Felhőszolgáltatásokban erősít a Microsoft

Felhőszolgáltatásokban erősít a Microsoft

Negyedik negyedéves eredménybeszámolójának tanúsága alapján a Microsoft sikeresen hajtja végre programját tevékenysége súlypontjának a felhőszolgáltatásokra való áthelyezésére. A Microsoft Corp. pé...

Oracle: továbbra is dinamikusan fejlődik a felhőszolgáltatás piaca

Oracle: továbbra is dinamikusan fejlődik a felhőszolgáltatás piaca

A felhőszolgáltatás (cloud computing) rendkívül dinamikusan fejlődik globálisan és Magyarországon is, amit mutat, hogy a szoftverpiac árbevételének több mint 10 százalékát már ez a terület adja - mond...

Megalakult a BME tudásközpontjának debreceni kutatócsoportja

Megalakult a BME tudásközpontjának debreceni kutatócsoportja

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Debreceni Egyetem (DE) informatikai kara közösen létrehozta a BME Egyesült Innovációs Tudásközpont debreceni kutatócsoportját - közölték a k...

http://ujhazak.com