Négy afrikai oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban

Két hím és két nőstény afrikai oroszlán (Panthera leo) született a Nyíregyházi Állatparkban, a négyes ikreket pénteken mutatták be a sóstógyógyfürdői látványosságban.A jelenleg hathetes kölykök vakon, foltos bundával és egyenként körülbelül másfél kilogrammos testsúllyal látták meg a napvilágot, az eddig szépen gyarapodó kicsiket pénteken vizsgálták meg a park állatorvosai. A kölykök oltást kaptak és megmérték súlyukat is: a két hím egyaránt 7,3, a nőstények egyike 5,8, a másik 6,1 kilogrammos.

    
A tápláló anyatejnek köszönhetően szépen gyarapodnak, három-négy hónaposan elkezdik majd kóstolgatni a húst is, ám féléves korukig még az anyatej lesz a fő táplálékuk - mondta el Révészné Petró Zsuzsa oktatási osztályvezető az MTI-nek. A fajra jellemző ivari dimorfizmus miatt az egyelőre egyformán kinéző kölykök közül a hímek pár hónap múlva lesznek megkülönböztethetők lánytestvéreiktől.
    

Mivel az oroszlán az egyetlen társas életmódú macskaféle, a nemrég született utódok együtt élnek az anyjukkal, az apjukkal és nagynénjükkel a kifutóban. A hétéves, ivarérett nőstény állatok már itt születtek és unokái a park leghíresebb oroszlánjának, Eleknek, aki alapító tagja volt a SóstóZoo-nak. A kölykök apja, egy tízéves hím Hollandiából érkezett Nyíregyházára 2016-ban.
    

A most született kicsikkel már tizennégy oroszlán él Nyíregyházán, melyekből hat a ritka fehér színváltozathoz tartozik - jegyezte meg a szakember. Az afrikai oroszlánok fennmaradása a legtöbb helyen biztosítottnak látszik, bár hosszabb távon - élőhelyeik elvesztése miatt - egyedszámuk valószínűleg csak a természetvédelmi területeken tartható fenn.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Olaszországban betiltják a kiskutyajógát

Olaszországban betiltják a kiskutyajógát

Állatjóléti okok állnak a döntés hátterében.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Erre figyelj, ha kutyával túrázol!

Erre figyelj, ha kutyával túrázol!

Fontos szabályok, amiket mindig tarts be!

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

Heavy metal zenével próbálják elzavarni az orkákat

Heavy metal zenével próbálják elzavarni az orkákat

Egy tengeri emlőskutató szerint sem válik be a matrózok trükkje.

Ilyen az élet, ha macskát tartasz!

Ilyen az élet, ha macskát tartasz!

Húsz dolog, amivel biztos, hogy szembesülsz, ha cicával osztod meg az otthonodat.

Tudd meg, hogy mit szeretne neked üzenni a házi kedvenced!

Tudd meg, hogy mit szeretne neked üzenni a házi kedvenced!

Válassz egy lapot az alábbiak közül a játékos üzenetért!

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Állatfajok, amelyek kihalásának csak örülhetünk

Állatfajok, amelyek kihalásának csak örülhetünk

Több, mint 10 méteres gigakígyók, féltonnát nyomó ragadozómadarak, de óriás cápák is uralták egykor a világot.

http://ujhazak.com