Új, védett őszirózsát találtak a Böddi-szék mellett

Körülbelül 8 ezer tő védett réti őszirózsát találtak a kiskunsági Böddi-szék szomszédságában lévő, egykor vele egységes szikes vizes területet alkotó Maka-széken - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága.A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság botanikai felmérése során kiderült, hogy a Dunatetétlen melletti területen a szikeseken jellemző őszi virágmezőt nemcsak a szokásos sziki őszirózsa, hanem valójában három őszirózsa faj alkotja: a nagyobb termetű, védett réti őszirózsa, a hasonló, de kisebb sziki őszirózsa és a napsárga virágú aranyfürt, amely ugyanehhez a nemzetséghez, azaz az őszirózsákhoz tartozó növényfaj - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott tájékoztatóban.

    
Mint írják, a védett réti őszirózsát eddig még nem írták le a területről, most azonban egyszerre több ezres állományt találtak. A Maka-szék szikes rétjein és a magasabban fekvő hátakon már korábban is észlelték, hogy eltérő a növényzet, mint a környékbeli szikesek, például a Böddi-szék belsejében. A talajt a Maka-széki szikeseken változatosabb sófélék szikesítik és kevésbé lúgos, mint a székek belsejében, így például a Böddi-szék partvonalán.


A Maka-széket behálózó szikes kis erecskék, a szikerek között kisebb magaslatok, hátak vonulata helyezkedik el, ahol a talaj löszös, csak a mélyebb rétegekben mutatkozik só. A réti őszirózsa a magasabb fekvésű hátakon, a sziki őszirózsa pedig a szikeres részeken volt tömeges, míg a harmadik őszirózsaféle, az aranyfürt jellemzően a két rokon őszirózsa között az átmeneti területen helyezkedett el. A réti őszirózsa igazi sztyepp-növényfaj, jelenléte alapján az ökológusok sziki tölgyesek előfordulását valószínűsítik e területen, hiszen valamikor azok tisztásai voltak jellemző élőhelyei.
    

Hogy miért pont most jelent meg tömegesen a védett réti őszirózsa, arra az lehet a magyarázat, hogy a kaszálásból kihagyott területrész idén épp a réti őszirózsa élőhelyére esett, így a háborítatlan gyepterületen a korábban rendszeresen lekaszált növények most nagyobb tömegben kifejlődhettek. A Kiskunság szívében, Kecskeméttől körülbelül 60 km-re található székek, a Zab-szék, Kelemen-szék, Böddi-szék és szomszédja, a Maka-szék természetvédelmi szempontból nagyon értékes területek, mivel ilyen jellegű élőhelyek Európában már szinte kizárólag a Kárpát-medencében fordulnak elő.
    

Az utóbbi évtizedekben kedvezőtlen folyamatok mentek végbe a szikes élőhelyeken. Az ötvenes-hatvanas években zajló csatornázás, és a megszűnő külterjes állattartás következményeként a szikes tómedreket, réteket és mélyületeket sok helyen elborította a nádas-zsiókás mocsári növényzet. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai ezért mindent megtesznek, hogy a kedvezőtlen folyamatot visszafordítsák.  


A Böddi-széken a közeljövőben áthelyezik a tómedret kettészelő csatornaszakaszt, és mozaikos élőhelykezeléssel helyreállítják az eredeti tájat és a szikesek változatos, sokszínű élővilágát. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezetésével folytatott "Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban" című LIFE Nature projektet az Európai Unió természetvédelmi alapja finanszírozza - áll a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának közleményében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Szeretnél virágot, de nálad hamar kipusztulnak?- Ezek neked valóak!

Szeretnél virágot, de nálad hamar kipusztulnak?- Ezek neked valóak!

Íme, néhány növény, amelyek igazi túlélőek!

A növények gyógyító ereje

A növények gyógyító ereje

Természetben rengeteg gyógyhatású növény megtalálható!

Ördögi feje és karomszerű szirmai vannak a Kolumbiában felfedezett új orchideafajnak

Ördögi feje és karomszerű szirmai vannak a Kolumbiában felfedezett új orchideafajnak

Szív alakú, ördögfejet ábrázoló bibeoszlopáról nevezték el a kutatók a Kolumbia déli határvidékén felfedezett új orchideafajt.A Telipogon diabolicus nagyon ritka növény, jellegzetes ördögfejre hasonlí...

Így lélegzik a természet- valódi csoda

Így lélegzik a természet- valódi csoda

Elképesztő felvételt sikerült készítenie Brian Nuttall- nak. A helyszín Kanada, Cumberland County, Apple River. Az erdőket úgy is számon tarthatjuk, mint a Föld tüdejét, amivel valójában lélegzik. ...

Virágok, amik valami egészen másnak néznek ki!

Virágok, amik valami egészen másnak néznek ki!

A természet egészen csodálatos formákat és színeket varázsol elénk. Néha olyanokat, amikről nehezünkre esik elhinni, hogy valóban léteznek! A digitálisan manipulált képek a mindennapjaink részévé v...

Virágzik a sziki őszirózsa a Hortobágyon

Virágzik a sziki őszirózsa a Hortobágyon

Hortobágy, 2015. szeptember 15. Virágzik a sziki őszirózsa (Tripolium pannonicum subsp. pannonicum) a Hortobágyi Nemzeti Park területén Hortobágy közelében 2015. szeptember 15-én. MTI Fotó: Czeg...

Elképesztő GIF-ek gombák növekedéséről

Elképesztő GIF-ek gombák növekedéséről

Egy nagyon szuper összeállítás készült rövid GIF-ek formájában különböző gombafajták fejlődéséről. Lenyűgöző, hogy szinte a földből mivé nem cseperednek nagyon rövid idő alatt, egy-egy esős óra után ...

A világ legbizarrabb és legkülönlegesebb fái

A világ legbizarrabb és legkülönlegesebb fái

Ahogy barangolunk a nagyvilágban, számtalan érdekességgel találkozhatunk. Felfedezzük, hogy más tájak nem csak a szokásaikban, látványaikban különböznek, de a különleges, vagy épp a furcsa jelenségekb...

A világ leggyönyörűbb levendula mezői

A világ leggyönyörűbb levendula mezői

A csodálatos, lilás árnyalatokban pompázó, különleges illatú levendulának az emberiség igen csekély része tudna ellenállni, különösen akkor, ha egy egész mező tárul elénk, ami egyedülálló élménnyel ga...

A több nap után is friss karácsonyfa titka

A több nap után is friss karácsonyfa titka

Az ember mindig is a leleményességéről volt híres. Számos praktika, ötlet születik abból, ha egy problémát nem a megszokott módon kell kezelni, hanem inkább kreatívan. Hasonló indíttatásból találtak m...

http://ujhazak.com