Erdogan: Törökország mindenáron megakadályozza egy kurd "terrorfolyosó" létrejöttét Észak-Szíriában

Erdogan hétfő este, jordániai látogatásából hazatérve a repülőn nyilatkozott újságíróknak. Az elnök azt mondta, hogy az északnyugat-szíriai Afrin térsége, amelyet a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) fegyveres erői tartanak fennhatóságuk alatt, az YPG számára a Földközi-tengerre nyíló kaput jelenti.

Afrin kerületet és a Földközi-tengert a dél-törökországi Hatay tartomány választja el egymástól, amely kelet-nyugati irányban helyenként csak 30 kilométer széles. Ankara szerint az YPG terrorszervezet, amely a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségeseként a kurdok függetlenségéért harcol.



Erdogan arról is beszélt, hogy helyteleníti az észak-iraki kurdok által szeptember 25-ére tervezett függetlenségi népszavazást. Mint mondta: az esetleges referendum megrendezését Irak központi kormányának is jóvá kellene hagynia, ellenkező esetben a lépés az ország szétszakadásához vezet. James Mattis amerikai védelmi miniszter, akit Erdogan szerdán Ankarában fogad, kedden előre be nem jelentett látogatást tett Irakban, és az ország északi részébe is elutazott. A külföldre sugárzó német közszolgálati médium, a Deutsche Welle (DW) török nyelvű kiadása arról írt, hogy az amerikai tárcavezető Erbílben találkozott Maszúd Barzani iraki kurd elnökkel.

A DW közlése szerint Washington a népszavazás időpontját nem tartja megfelelőnek, mert az hátráltatná az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni küzdelmet Észak-Irakban. Az iraki hadsereg múlt vasárnap támadást indított az IÁ kezén levő Tell-Áfár város felszabadítására. A kormányerők oldalán mások mellett kurd fegyveresek is részt vesznek a harcokban.

MTI

Hozzászólások

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Törökországban az emberek felkészülve fogadták a jégesőt, sok autótulajdonos nem bízta a véletlenre az értékeit.

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi jelképét tette tönkre egy elromlott tanker.

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Ankarában nem akarják, hogy a kultúra feledésbe menjen, így saját módszerhez folyamodtak.

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Az idős férfiról készült szívszorító kép pillanatok alatt bejárta az internetet.

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Az utasszállítót a kavicsos homokos oldal fogta meg, így nem csapódott a tengerbe.

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Az iszlám hitszónok úgy véli minden férfinek szakállt kellene viselnie.

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

A török kórház főorvosa szerint hasonló esettel még sohasem találkoztak.

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

A 18 éves királynő bírálta a rendszert egy Twitter-bejegyzésben, ezért mennie kellett.

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Szomorú statisztika derült ki a törökökről, akik Németországban élnek.

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Sajnos Törökországban ártatlan emberek haltak meg egy télapó jelmezbe öltözött által.

http://ujhazak.com