200 évre akarja magát lefagyasztatni a halála után az orvos – videó

Egy német orvos bizarr dologra készül, elhatározta, hogy közvetlenül a halála után lefagyasztatja magát.


Mindezt azért teszi, mert azt reméli ennyi idő múlva az orvostudomány lesz olyan fejlett, hogy újra éleszthessék.

682fe95614d2_sf_8

Az 1939-ben született Klaus Hermann Sames a folyamatot egy YouTube videón tette közzé. Ebben elmondja, hogyan akarja meghosszabbítani az életét. Miután meghal, akkor hibernálják és konzerválják, majd 200 év múlva kiolvasztják és újraélesztik.

maxresdefault

"Kicsi korom óta arról ábrándoztam, hogy majd egyszer a mennyországba kerülhetek. De miután ezt a hitemet elvesztettem, azon kezdtem gondolkodni, hogyan tudná az orvostudomány meghosszabbítani a földi létünket" – mondja el Sames.

A doktor egyébként a krionika szakértője, amely egy élő szervezetek és szervek konzerválásával foglalkozó tudomány.

Az orvos évtizedek óta kutatta milyen módszerekkel hosszabbítható meg az emberi élet. Úgy tűnik talált valamit, amit saját magán akar kipróbálni.



Forrás: borsonline

Hozzászólások

Sokkoló tények Lajkáról, az első űrbe küldött kutyáról

Sokkoló tények Lajkáról, az első űrbe küldött kutyáról

A szovjetek tudták, hogy meg fog halni a kóbor eb, akinek már a felkészítése is tragikus volt.

Antarktisz-félszigetéről hatalmas jéghegy készülődik leválni! – videó

Antarktisz-félszigetéről hatalmas jéghegy készülődik leválni! – videó

Az eddig ismert legnagyobb jéghegy van készülőben leválni az Antarktisz-félszigetről.

Kisdolga intézése közben találta a 49 ezer éves leletet a férfi

Kisdolga intézése közben találta a 49 ezer éves leletet a férfi

Az összes ősemberkutató emlegetni fogja Clifford Coulthard véletlen felfedezését.

Intelligensebbé teszi a gyerekeket az apával töltött idő

Intelligensebbé teszi a gyerekeket az apával töltött idő

University of Newcastle kutatói meg vannak győződve, hogy a gyerekeknél az apával töltött egyre több idő növeli a lurkók IQ-ját.

Minden idők legfontosabb régészeti felfedezései

Minden idők legfontosabb régészeti felfedezései

Tizenkét lelet, ami megváltoztatta az emberiség múltjáról alkotott képet.

100 dolog, amit 2016-ban tanultunk meg

100 dolog, amit 2016-ban tanultunk meg

Szórakoztató listán gyűjtötték össze, hogy milyen tudással gazdagodtunk tavaly.

Brit tudósok rájöttek, miért nincs értelme beágyazni

Brit tudósok rájöttek, miért nincs értelme beágyazni

Brit tudósok legújabb tudományos felmérése arról szól, hogy van-e értelme naponta beágyaznunk.

5 tény a Nagy Bummról és az univerzumról

5 tény a Nagy Bummról és az univerzumról

Érdekességek világegyetemről, amit nem biztos, hogy mindenki tud.

2016 legjobb találmányai

2016 legjobb találmányai

Az emberiség rengeteg innovatív megoldással állt elő az elmúlt évben.

Egyre több kétfejű cápára bukkannak!

Egyre több kétfejű cápára bukkannak!

Nem túl nagy rejtély, hogy mi okozza az egyre több élve talált cápát! – a kutatók mindenesetre értetlenkednek a jelenségen

http://ujhazak.com