Boldog lehetsz, ha nyakon öntenek!

Nagyanyáink idejében valahogy mindig tudták a nők, hogy ki az a férfi, aki bolondul értük, és ez a tudás sokszor házassághoz is vezetett.

A hagyományosan betartott népszokások is kedveztek a szerelemnek. Húsvétkor pedig különösen beszédes lehetett egy-egy férfi tett.
Annak idején a lányok kezdhettek gyanakodni, ha locsolójuk a sok hímes tojás közül épp a pirosat választotta, hiszen ezzel egyértelműen azt közölte, hogy udvarlási szándékkal közeledik a lányhoz. Eredetileg a piros tojás a keresztény hitrendszerből Jézus feltámadását jelképezte, de a népi hagyomány átformálta ezt a jelentést.

husveti_locsolas

Sokunknak már előre borsódzik a hátunk a húsvéti ünnepektől, és attól a gondolattól, hogy a kölni bódító fellege leng majd körül. A szódás nyakon öntésekről nem is beszélve. Mindez persze semmi ahhoz képest, ahogy nagyanyáinkat vályúban is megmártották annak idején a legények. Akkoriban a lányok legszebb ünneplőruhájukban várták a locsolókat, akik a kútból mert hideg vízzel öntötték nyakon őket, de nem volt ritka az sem, hogy az itatóvályúban merítették meg a szebbik nem tagjait.

Erdélyben még őriznek egy szép szokást, mely során a legények zöld faágat metszenek, és ezzel lepik meg szívük hölgyét, aki szalagokkal és színes tojásokkal díszíti fel a szerelem zálogát.

tojasfa_02
Szerencsére napjainkban nincs szükség drasztikus hideg víz kúrára, sőt sokszor még piros tojásra sem, hogy tudjuk, ki rajong értünk. Ugyanakkor túl szépek és kedvesek a hagyományok ahhoz, hogy felrúgjuk őket.
Idén érdemes feleleveníteni ezeket a szép népszokásokat, és megidézni az ünnep egykori szellemiségét a hölgyeknek néhány kézzel festett hímes tojással, szép asztali dísszel, remek ételekkel, az uraknak pedig akár egy vödör hideg vízzel.

Forrás: Femina.hu

Hozzászólások

Aranyos kölyökkutyákat öltek az eredeti Valentin-napon

Aranyos kölyökkutyákat öltek az eredeti Valentin-napon

10 bizarr tény Lupercalia-ról, az eredeti Szent Valentin-napról.

Vízkereszt, avagy kidobható a karácsonyfa

Vízkereszt, avagy kidobható a karácsonyfa

Vízkereszt keresztény ünnep, a világ sok országában mint munkaszüneti nap ünneplik

Boross Péter: széleskörű és emelkedett a mostani ünnep

Boross Péter: széleskörű és emelkedett a mostani ünnep

Boross Péter szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe még soha nem volt olyan emelkedett és széleskörű, mint most. A volt miniszterelnök a 60. évforduló alkalmából Budapesten, a Műegyetem...

Megemlékezés Zürichben

Megemlékezés Zürichben

Megemlékezés Zürichben.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közreadott képen Vásáry Tamás vezényli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évforduló...

Vargha: azokat várják a Kossuth térre, akik ünnepelni és emlékezni akarnak

Vargha: azokat várják a Kossuth térre, akik ünnepelni és emlékezni akarnak

A forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünneplőket várnak a Kossuth térre - emelte ki a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.A hősies...

Áder János átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit

Áder János átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetéseit

Áder János köztársasági elnök átadta a Magyar Szent István Rend kitüntetését Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek a nemzeti ünnepen, szombaton Budapesten.A legmagasabb állami kitüntetést ...

Ugron Ákos Gábor: a Szent Korona a megmaradást jelenti a nemzet számára (2. rész)

Ugron Ákos Gábor: a Szent Korona a megmaradást jelenti a nemzet számára (2. rész)

Szent István király és a Szent Korona a folytonosságot, az életet, a megmaradást jelenti a nemzet számára, ahogyan a búza és az aratókoszorú is, amelynek szemeit a következő vetéskor mindig hozzákever...

Ugron Ákos Gábor: a Szent Korona a megmaradást jelenti a nemzet számára

Semjén: nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét

Semjén: nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét

A Külhoni Magyarságért Díj egyik üzenete, a politikai azt fejezi ki, hogy nem engedjük el üldözött magyarjaink kezét - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, az elismerések budapesti á...

Gáncs Péter: nem lehet a gyűlöleté, az erőszaké és a félelemé az utolsó szó

Gáncs Péter: nem lehet a gyűlöleté, az erőszaké és a félelemé az utolsó szó

Nem lehet a gyűlöleté, az erőszaké és a félelemé az utolsó szó, és az erőszakra biztosan nem az erőszak a jó válasz; ez 2016 húsvétjának fájdalmasan aktuális üzenete - mondta Gáncs Péter, a Magyarorsz...

http://ujhazak.com