Szállás.hu: ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást az idén

Ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást idén nyáron, egy-egy foglalás átlagértéke 110 ezer forint a Szallas.hu adatai szerint.Az MTI-nek küldött csütörtöki tájékoztatás szerint a legforgalmasabb időszak július 15-28 között lesz, a legtelítettebb nap július 21. Az előfoglalások alapján számos szálláshely már most 70-80 százalékos telítettségű a nyáron, Siófok és Balatonfüred szálláshelyei között pedig már most is nehéz elérhetőt találni - írták.

    
A legkedveltebb strandok Balatonalmádi és Zamárdi, a legnépszerűbb úti célok toplistáját pedig Siófok, Balatonfüred és Hévíz vezeti. A foglalások átlagosan 3,7 főre és 4 éjszakára szólnak, és minden negyedik foglalást SZÉP-kártyával fizetnek, ilyen esetben átlagosan 134 ezer forintot fizetnek a szálláshelyért. A portál adatai szerint a büfékben a legtöbben fejenként maximum napi 2500 forintot költenek, és összesen 5-10 ezer forint költőpénzzel kalkulálnak egy napra. A turisztikai látványosságok közül a Festetics-kastély, a szigligeti vár iránt a legnagyobb az érdeklődés a Szallas.hu adatai szerint.
    

A válaszadók kétharmada a Balatonban szívesebben fürdőzik, mint medencében, ezért a szálláshely kiválasztásakor a part és a szállás távolsága az elsődleges szempont. Minden második válaszadó egyaránt menne az északi vagy a déli partra - közölték.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Elzárják a Fudzsira nyíló kilátást a turisták elől

Elzárják a Fudzsira nyíló kilátást a turisták elől

Elárasztották a turisták Fudzsikavagucsikót, amiből elege lett a helyieknek.

Ezeket a dolgokat soha ne viseld egy repülőút során!

Ezeket a dolgokat soha ne viseld egy repülőút során!

Ruhák, cipők és kiegészítők, amelyek kényelmetlenséget okoznak.

Európa 100 legélhetőbb városa

Európa 100 legélhetőbb városa

A magyar főváros is szerepel a listán, amit élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek alapján állítottak össze.

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Népszerű turistahelyek, ahol nem árt tájékozódni a helyi szokásokról, szabályokról!

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

http://ujhazak.com