Ujhelyi: a keleti vakcina után nyugatival is beoltott magyarok valamennyi EU-országba beutazhatnak

Azok a magyar állampolgárok, akik keleti vakcina után második vagy harmadik oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kaptak, az uniós Covid-igazolvánnyal bármely tagállamba beléphetnek - közölte Ujhelyi István (MSZP-Párbeszéd) európai parlamenti (EP-) képviselő szerdai online sajtótájékoztatóján.A szocialista politikus azt mondta: erről írásban és egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatta őt Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa. Az aktualizált rendszerben a két oltással rendelkezők uniós Covid-igazolványa 270 napig érvényes, a harmadik oltást is felvevőké pedig korlátlan ideig használható - jelezte.
    

Ujhelyi István emlékeztetett arra, hogy korábban több alkalommal "lobbizott" a kormánynál és az európai intézményeknél is a mintegy kétmillió keleti vakcinával oltott magyart érintő utazási probléma megoldásáért. Hozzátette: a keleti vakcinával oltott magyarok, ha utazni akartak, eddig kénytelenek voltak költséges teszteket elvégeztetni, mert a legtöbb EU-tagállamban nem fogadják el megfelelő védettségként az unióban csak Magyarországon használt keleti oltóanyagokat.
    

Ujhelyi István azt kérte, hogy ha valakinek - a legfrissebb tájékoztatás ellenére - korlátoznák a szabad beutazását egy EU-országba, értesítse őt, mivel - mint mondta - az a tagállam ezzel megsértené a hatályos uniós szabályokat. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az EU intézményei csak a határátlépést, a beutazást tették korlátozásmentessé. Az adott tagállamokban érvényes egyedi korlátozásokról - például éttermek, a tömegközlekedés, szociális terek használata - mindig tájékozódni kell, ezek ugyanis az adott országok hatáskörébe tartoznak, és eltérőek lehetnek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Elzárják a Fudzsira nyíló kilátást a turisták elől

Elzárják a Fudzsira nyíló kilátást a turisták elől

Elárasztották a turisták Fudzsikavagucsikót, amiből elege lett a helyieknek.

Ezeket a dolgokat soha ne viseld egy repülőút során!

Ezeket a dolgokat soha ne viseld egy repülőút során!

Ruhák, cipők és kiegészítők, amelyek kényelmetlenséget okoznak.

Európa 100 legélhetőbb városa

Európa 100 legélhetőbb városa

A magyar főváros is szerepel a listán, amit élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek alapján állítottak össze.

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Népszerű turistahelyek, ahol nem árt tájékozódni a helyi szokásokról, szabályokról!

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

http://ujhazak.com