Orbán Viktor: az ünnep örömöt, szeretetet és békességet is hozzon a világba!

Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi zsidó szervezetek vezetőinek küldött levélben köszöntötte a hazai zsidóságot a fény ünnepe, a közelgő hanuka alkalmából - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.A pénteken kézbesített levelekben a kormányfő úgy fogalmazott: az ősök iránti tisztelettel és a jövőbe vetett reménységgel meggyújtott gyertyák lángjai minden évben a fény diadalát hirdetik a sötétség felett. Most pedig, amikor a közelünkben dúló háború és annak gazdasági hatásai árnyékolják be a mindennapjainkat, még erősebben vágyunk arra a csodára, amit az ünnep adhat. Éppen ezért kívánom azt, hogy hanuka időszaka idén az öröm és a szeretet mellett békességet is hozzon a világba - írta Orbán Viktor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com