Ősbemutatóval ünnepel a Békéscsabai Jókai Színház

Pozsgai Zsolt A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin) című drámájával ünnepli a Békéscsabai Jókai Színház a reformáció 500. évfordulóját. A drámát, amelynek ősbemutatóját december 1-jén tartják, a színház felkérésére írta Pozsgai Zsolt. Mint Seregi Zoltán igazgató - aki egyben a darab rendezője is - az MTI-nek elmondta, azért esett a választása Pozsgai Zsoltra, mert úgy érezte, ő képes "fontos, emelkedett témákat közönségbarát módon, jó karakterekkel, izgalmas történet formájában" megírni.

    
Felidézte, hogy a közös munka egy éve indult, az író a dráma első változatával tavaszra lett kész, azon némileg módosítottak, rövidítettek. "Így kicsit dramaturg is voltam most" - jegyezte meg Seregi Zoltán. Mint hangsúlyozta, mindenképp azt szerette volna, hogy "ezer szállal kötődjön Békéscsabához" a mű, "hogy igazán legyen a miénk a megemlékezés a reformáció 500. évfordulójára".
    

Seregi Zoltán szerint A Szellemúrnő egy sodró erejű, szenvedélyes darab, amelyben a tragédiát az Ábránfy család örökség miatt kitört vitája, a háttérben pedig a reformáció és a katolicizmus összecsapása váltja ki. "Arra törekedtünk, hogy ne legyen túl filozofikus, hitvita jellegű" - mondta, hozzátéve, hogy Luther Márton alakja mindössze egy jelenetben jelenik meg, hiszen inkább az ő és az őt követő emberek szellemisége a fontos.
    

A díszlet is minimalista, mindössze néhány 15-16. századi stílusú bútort terveznek készíttetni, a jelmezek ellenben felidézik a kort és az akkori arisztokrácia világát - mondta a rendező, hozzátéve, hogy ugyanakkor tíznél is több helyszín lesz a darabban, így élnek majd a vetítés eszközével is, ahogyan élőzenét is terveznek a színpadra. Vozár M. Krisztián és Rázga Áron játszanak majd egy "harmóniumnak álcázott hangszeren" - mondta Seregi Zoltán.
    

Pozsgai Zsolt a történet hátteréről szólva elárulta, hogy konkrét történelmi tényekre nem igazán bukkant a darabhoz folytatott kutatómunka során. Egy Ábránfy nevű család valóban élt Békéscsabán, és szól egy legenda arról, hogy a kastélyukat örökösödési vita miatt felgyújtották.  A történet nagy része azonban kitaláció, a legendák sokkal jobban színre vihetőek, mint a történelmi tények - tette hozzá Pozsgai Zsolt, aki szerint a hangsúly azon van, hogy a reformáció lényegét megragadják egy békéscsabai példán keresztül, amely "akár úgy is történhetett", ahogy a darabban meg van írva.
    

A történet szerint Ábránfy Katalin 1541-ben - lánya megmentésére - Wittenbergába utazik, ahol a Luther Mártonnal való találkozása arra sarkallja, hogy hazatérve Békéscsabán és környékén megszervezze a reformáció első közösségeit, felépítse a kastélyban első templomukat. Nekiállnak a munkának, de a családban nem mindenki nézi jó szemmel az új szellemiséget. Öccse, Ábránfy Imre megbízást kap arra, hogy az új tanok elterjedését akadályozza meg. Ezt kívánja saját érdeke is, mivel úgy véli, a békéscsabai családi kastély tulajdonjoga csak őt illeti meg.
    

A főbb szerepeket Kovács Edit, Papp Barbara vendégművész, Balázs Csongor, Bartus Gyula, Mészáros Mihály és Komáromi Anett alakítja. A díszletet Juhász Katalin, a jelmezeket Vesztergombi Anikó tervezi.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com