XVI. Benedek súlyosan megbetegedett bajorországi útja után

XVI. Benedek emeritus pápa súlyosan megbetegedett azt követően, hogy hazatért szülőföldjéről, Bajorországból, ahol haldokló fivérét látogatta meg - írta a Passauer Neue Presse című német napilap hétfőn.A lap Peter Seewaldra, a visszavonult katolikus egyházfő életrajzírójára hivatkozva azt írta, hogy a 93 éves vallási vezető övsömörben szenved azóta, hogy visszatért Rómába. A vírusfertőzés XVI. Benedek arcát érinti, és erős fájdalmakkal jár.

    
Seewald, aki többször készített terjedelmes interjút az emeritus pápával, szombaton nyújtott át neki egy példányt életrajzából. Találkozásukkor a vallási vezető bizakodó volt, és arról beszélt, hogy újra nekifog az írásnak, ha javul az állapota. Azonban Seewald szerint az emeritus pápa egészsége meglehetősen törékeny. Bár memóriafunkciói rendben vannak, hangja erőtlen és alig hallható.
    

XVI. Benedek júniusban négynapos látogatást tett haldokló fivérénél Regensburgban. Ez volt az első alkalom, hogy elhagyta Olaszországot, amióta 2013-ban lemondott. Bátyja, Georg Ratzinger július 1-jén hunyt el 96 éves korában. XVI. Benedek - született Joseph Ratzinger - visszavonulása óta a Mater Ecclesiae nevű vatikáni kolostorban él. 2005-ben választották pápává Szent II. János Pál utódjaként. Az elmúlt hatszáz évben ő volt az első katolikus egyházfő, aki lemondott. Utódjává Ferenc pápát választották.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com