Elhunyt Makovecz Imre

A 76 éves korában elhunyt Makovecz Imre itthoni és nemzetközi hírnevét is építészként szerezte meg. Makovecz Imrének két építészeti korszaka volt, hiszen az 1981-es esztendőig állami szolgálatban állt és a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként dolgozott.

30 évvel ezelőtt azonban egy teljesen önálló tervezőirodát  nyitott, majd ezt követően már világhírt szerzett  kupolás, organikus jellegű épületei által. Az első saját stílusú épületet a római katolikus templom volt Pakson.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szintén az ő nevét őrzi Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Sárospatakon a gimnázium, Egerben az uszoda, és Sevillában az 1992-ben megrendezett Világkiállítás magyar pavilonja.

Ő alapította meg a Magyar Művészeti Akadémiát, amit már az új alkotmányunk is megnevez:  "Az Akadémia köztestületként való létrehozása kiemelt fontosságú, de nem önmagáért való feladat. Hosszabb távon egy eddig nem tapasztalt inspiratív erőt kifejező kulturális közeg kialakítását célozza".

Makovecz Imre elhunyt 76 éves korában

Makovecz Imre legutolsó riportjai egyikét a Heti Válasznak adta, akkor így vallott az általa megalkotott építészeti stílusról:  "Az a fa viszont a föld alatt ugyanakkora, mint a föld felett. A mélyben lévő rész, a láthatatlan gyökérzet élteti. Ilyen gyökérzet a magyar szellem. Az organikus építészet lényege is ez - nem arról van szó csupán, hogy szerves formákat rajzolgatunk. Tetszik tudni, mire kell megtanítani ma egy végzett építészmérnököt? Például arra, hogyan kell belépni egy szobába. Vagy hogy egy családi ház tervezésénél az asszonyt kell megkérdezni, hiszen az otthont ő teremti, a férfi dolga, hogy a pénzt megszerezze rá."

1989 után vált az Országépítő Alapítvány egyik alapítójává, és később Magyar Nemzet szerkesztőbizottsági tagja lett. Makovecz Imre Orbán Viktorhoz is kötődött, hiszen  Szövetség a Nemzetért polgári körben is aktívan tevékenykedett.

Idén, 2011 tavaszán megkapta a díszpolgári címet is. Anno azt is elmondta a Heti Válasznak adott riportban, hogy nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküdött fel.

A 30 éve alapított tervezőirodája tavaly csődbe ment. Keserűen nyugtázta, hogy a megrendelők jelentős része nem fizetett neki, így több embert is el kellett küldenie. Makovecz Imre 2011. szeptember 10-én még átvehette a Szent István-díjat az esztergomi Vármúzeum Korona-termében. Hir.ma (forrás: Index.hu)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com