Élő pontyot trancsíroztak láncfűrésszel! Ez lenne a művészet?

A történetet és abszurd fejleményeit akár Franz Kafka is írhatta volna. Történt ugyanis, hogy a művészi szabadságra hivatkozva a Király Fürdőben nagyjából két hete egy élő állatot durván kivégeztek. Az állat egy élő ponyt volt, és mint ilyen: gerinces állat. Mégsem történik semmi az ügyben.

Az eléggé el nem ítélhető és szadista "előadóművészek" az Eteletér Stúdió társulat tagjai voltak, pontosabban a főszereplő és Székely B. Miklós rendező. Az előadás folyamán egy postászsákból előhalásztak egy méretes pontyot, hagyták kínlódva levegőért kapkodni, majd egy vízzel teli medencébe tették kis időre. Székely B.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

egyik monológja alatt megsimogatta a halat, majd kiszedte a vízből és a földre téve hagyta azt ismét fuldokolni.

A vergődő és még élő állatot ekkor hirtelen egy tönkre helyezték majd egy motoros fűrésszel darabokra trancsírozták. A halból megmaradt darabokat ezután beletették a vízbe, és az egyik színész(?)nő egy turmixgéppel elkeverte az egészet. A művelet előtt még elmondták, hogy halászlevet akarnak készíteni.

A jogos felháborodás nyomán Czerny Róbert állatvédelmi ombudsman közölte a STOP-pal, hogy "Mivel gerinces állatról van szó, ez nyilvánvalóan a Btk-ba ütköző cselekmény. Állatkínzás miatt tehát büntetőeljárást kell indítani a darab rendezője, mint felbujtó, és a kegyetlenséget elkövető színész ellen, aki ez esetben ugyanaz a személy".

Jobbról a második az állatkínzó Székely B. Miklós (Fotó: STOP/Bencsik Gyula) Jobbról a második az állatkínzó Székely B. Miklós (Fotó: STOP/Bencsik Gyula)

A ponty pedig nyilvánvalóan gerinces állat, így azzal, hogy élve darabolták fel állatkínzásról és  indokolatlan bántalmazásról van szó. Az efféle bűncselekményt akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.

Az eset óta eltelt időben azonban mégsem történt semmiféle jogi lépés az elkövetőkkel szemben. Az először feljelentést ígérő állatvédelmi ombudsman nem tett semmit. Az egyetlen eredmény, hogy a darabot azóta nem adják elő.

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke sem tett feljelentést. Arra hivatkozott, hogy többször is fordultak már hatósághoz, de eddig eredménytelenül. Hozzátette, hogy évek óta szorgalmazzák az állatokkal folytatott bármiféle műsor szabályozását, ám semmiféle előrelépés nem történt az ügyben. Szerintük a hatóság válasza ez lenne: "egy takarmányállat leölése nem bűncselekmény."

Pallós László, országos állatvédelmi főfelügyelő másképpen vélekedik: "A hal gerinces állat, amelyre vonatkozik mind az állatvédelmi törvény, mind a Büntető törvénykönyv vonatkozó fejezete" .

Az ocsmány és brutális darabnak helyt adó Vízraktér nem ad helyet többet az adott produkciónak. Ők állítólag minden művésszel szerződésben rögzítik előre, hogy élő állatokkal tilos bármiféle kegyetlenkedés. Hir.ma (a stop.hu nyomán)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

„Ez a telefon az enyém”

„Ez a telefon az enyém”

Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com