Eva 2012: 37 százalék lesz

Eva 2012: (2011.november 17.) A november 14-i, hétfői 40 százalékos eva (egyszerűsített vállalkozói adó) bejelentése után Giró-Szász András a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kormány támogatja, hogy az eva ne 40, hanem 37 százalékos mértékű legyen. A kormány emellett döntött a vállalkozások adminisztrációs terheinek mérsékléséről is.

A kormány figyelembe vette a költségvetési szempontokat és a képviselők érvelését is, így az eva adókulcsát végül is 37 százalékban állapítja meg, és 30 millió forintra emeli a bevételi értékhatárt.

A megszületett adókulcs némi alku eredményeként jött létre: hiszen a frakció 35 százalékot javasolt, a kormány pedig 40-et szeretett volna. A kormánypárti képviselőcsoport sajtófőnöke, Krakkó Ákos később azt közölte: A frakció kéri a kormányt, hogy ne 40 százalékos adókulcs kerüljön rögzítésre, hanem csak 37.

100 ezer új munkahely is készülőben van

A javaslat a kabinet támogatását is élvezte, emiatt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője illetve Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a zárószavazás előtt módosító indítványt nyújtott be.

Giró-Szász András elmondta azt is, hogy 400 milliárd forintos költségvetésű programot indítanak a vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentésére. A program a várakozások alapján 2014-re 100 milliárdos megtakarítást hoz az államnak, többek közt a rendszeres adatszolgáltatás és a társaságiadó-bevallás egyszerűsítésének elérésével, illetve 100 ezer új munkahely teremtést is megcélozták az adminisztráció egyszerűsítésével. Hir.ma (fotó: kormany.hu)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com