A Breeders újra kiadta 30 éves lemezét, a Last Splash-t

Az eredeti kiadás 30. évfordulóján újra megjelent a kilencvenes évek egyik kulcslemeze, a Breeders Last Splash című anyaga. Az amerikai indie rock csapat albumán két eddig kiadatlan dal is szerepel.A Breeders lemezének óriási népszerűségét elsősorban a Music Television-ön rengeteget játszott klipsiker, a Cannonball hozta meg 1993-ban, a csapat az alternatív rock színtér fontos szereplője lett. A Last Splash platina státuszt ért el az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, a Pitchfork később a kilencvenes évek 100 legjobb lemeze közé sorolta - közölte a lightmedia szerdán az MTI-vel.
    

A 30. évforduló alkalmából a legendás kiadó, a 4AD által gondozott albumot az eredeti - korábban elveszettnek hitt - analóg felvételek segítségével maszterelték újra. A rajongók örömére a folyamat során két eddig kiadatlan dal is előkerült: a Divine Mascis, amelyben a Dinosaur Jr. énekese, J Mascis működik közre, illetve a Pixies frontemberével, Black Frances-szel közösen írt Go Man Go. A tizenöt eredeti szerzemény mellett ezek is helyet kaptak a digitális és fizikai formában egyaránt újjászületett lemezen.
    

A Breeders 1989-ben alakult, miután az együtt turnézó két népszerű amerikai indie rock csapat, a Pixies és Throwing Muses egy-egy tagja, Kim Deal és Tanya Donelly (gitár, vokál) közösen dalírásba kezdett. A projektbe bevonták a basszusgitáros Josephine Wiggs-et is. Az 1990-ben megjelent debütalbum, a Pod után Donelly kiszállt, Belly néven saját zenekart alapított, a helyére Deal nővére, Kelley lépett, a dobos pedig, az egyetlen férfi tag, Jim MacPherson lett. Ez a négyes készítette a Last Splash-t. A lemezen a Cannonball mellett szintén nagy sláger volt a Divine Hammer, a Saints, és a Do You Love Me Now?
    

A Breeders 1994 ősze után Kelley drogproblémái, valamint más zenei projektek miatt felfüggesztette működését, azóta időnként újra felbukkantak, és albumokat is készítettek (a Title TK 2002-ben, a Mountain Battles 2008-ban, az All Nerve 2018-ban jelent meg). A mostani jubileumot a Breeders egy szeptemberben indult turnéval is megünnepli, a koncerteken teljes egészében előadják a Last Splash anyagát. Néhány esten együtt lépnek színpadra a Belly-vel, 2024-ben a Foo Fighters és Olivia Rodrigo előzenekaraként is játszanak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com