Bródy János-koncert az emberi jogok világnapján

Az emberi jogok világnapján, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Universal Declaration of Human Rights) elfogadásának 70. évfordulója tiszteletére Bródy János a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet december 10-én.Az ENSZ közgyűlése 1948-ban ezen a napon fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell - írták a szervezők az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben. Mint kifejtették, Bródy János a hatvanas évek óta képviseli az ENSZ dokumentumában foglalt alapvető értékeket, és sokszínű művészetében jelentős szerepet játszik az egyetemes emberi jogok tisztelete és védelme.


Az Illés zenekar 1971-ben oratóriumot írt Human Rights címmel: a csapat Mensáros László színművész közreműködésével adta elő az anyagot, amely fehér borítóval jelent meg. "Az elmúlt évtizedekben Bródy János dalaival és fellépéseivel bizonyította, hogy hűséges maradt hajdani önmagához, és a politikai forgószínpad állásától függetlenül ma is következetesen kiáll a humanista szemlélet és a polgári szabadságjogok mellett" - hangsúlyozza a kommüniké.



(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com