Március 14-ig lehet pályázni a Beethoven zeneszerző-versenyre

Március 14-ig lehet pályázni önálló, új művekkel az I. Budavári Beethoven zeneszerzőversenyre, a megmérettetés összdíjazása 6 ezer euró.Nevezni önálló, új, eddig nem előadott zeneművel lehet, amely Beethoven An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusának egy tetszőleges témára írt variációja vagy parafrázisa - közölte a Budavári Önkormányzat az MTI-vel. A 7-12 perc hosszú pályamű apparátusa kötelezően zongora, valamint hegedű, brácsa és cselló, a vonós hangszerek közül legalább egy kötelező, de akár mindhárom szerepelhet. A hangszerek csak akusztikusan szerepelhetnek, elektronika nem használható. A jeligés műveket elektronikusan kell elküldeni a beethovenbudan@budavar.hu címre a pályázó szermélyes adataival együtt 2018. március 14-én 12 óráig.

     

A megmérettetés összdíjazása 6 ezer euró, az első helyezett háromezer, a második kétezer, a harmadik ezer euró díjazásban részesül. A pályázat részletei a beethovenbudan.hu oldalon olvashatók. A zsűri elnöke Maros Miklós zeneszerző, tagja Balog József zongoraművész, Fekete Gyula zeneszerző, egyetemi tanár; Oláh Kálmán dzsesszzongorista, zeneszerző, egyetemi tanár; Tihanyi László zeneszerző, karmester, egyetemi tanár és Mácsai János. A zsűri a döntését legkésőbb 2018. március 26-ig nyilvánosságra hozza.
    

A díjazott művek - az eredeti dalciklussal együtt - a 19. Beethoven Budán Fesztivál május 2-i koncertjén hangzanak majd el. A Beethoven Budán Fesztivál május 1. és 7. között várja az érdeklődőket hangversenyekkel és házi muzsikálásokkal.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com