Már négy német tartomány verseng a Tesla európai gyárberuházásáért

Már négy német tartomány küzd azért, hogy az elektromos meghajtású autókat gyártó amerikai Tesla európai üzemének helyszíne lehessen, a Süddeutsche Zeitung című lap csütörtöki jelentése szerint a Saar-vidék, Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pflaz után Bajorország is beszállt a versengésbe.Franz Josef Pschierer tartományi gazdasági miniszter a müncheni lapnak elmondta, hogy már fel is vették a kapcsolatot a kaliforniai céggel. Bajorország kiváló körülményeket biztosít a Tesla beruházásához - emelte ki a tárcavezető.

   
A kormány a tartomány északkeleti részén, a német-cseh határ térségében fekvő Hof városát ajánlja a Tesla figyelmébe. A bajor gazdaságfejlesztési ügynökség nemrégiben képviseletet nyitott városban, és mindenben a beruházó segítségére lehet - mondta a miniszter. A Tesla az autók mellett akkumulátorokat is gyártó üzemének, az úgynevezett Gigafactory-nek keres helyszínt Európában.
    

Elon Musk elnök-vezérigazgató egy júniusi Twitter-bejegyzésében jelezte, hogy Németország is az esélyesek között van. A The Wall Street Journal című amerikai üzleti lap pedig július végén bennfentes forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Tesla a holland hatóságokkal és két német tartománnyal tárgyal a beruházásról.
    

A legismertebb német ágazati elemző, Ferdinand Dudenhöffer a Süddeutsche Zeitungnak azt mondta, hogy a Tesla tetemes vesztesége ellenére érdemes küzdeni a beruházásért, főleg az akkumulátorgyártás miatt. Németországnak igyekeznie kell, hogy vonzóvá váljon az akkumulátorgyártás nemzetközi szereplőinek számára - húzta alá a duisburgi-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research - CAR) társigazgatója.
    

Az majd csak két év múlva derül ki, hogy a Tesla egyáltalán fennmarad-e, vagy csődbe megy, "de ha Musknak sikerül az áttörés, a legnagyobbak közé kerül", ezt az esélyt pedig nem szalaszthatja el Németország - mondta a szakértő. A Tesla megduplázta veszteségét a második negyedévben, szerdán közölt adatai szerint 718 millió dollár (197,4 milliárd forint) részvényesekre jutó nettó veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 336 millió dollárral, forgalma viszont 40 százalékkal, 4 milliárd dollárra növekedett. A cég három hónap alatt 53 339 kocsit gyártott és 40 768-cat szállított ki a megrendelőknek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

Türkizkék lámpák jelezhetik, ha robotpilóta vezet egy járművet

A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Az autófóliázás öt előnye, amiért érdemes befektetni rá

Védd autódat és hozd ki belőle a legtöbbet: Az autófóliázás 10 előnye, amit nem érdemes figyelmen kívül hagyni!

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Hobbiból munka - beszélgetés Kántor Gergővel, a Kocsiszaki autósbolt és webáruház tulajdonosával

Vannak olyan szerencsések emberek, akik elmondhatják magukról, hogy a hobbijuk egyben a munkájuk is. Ilyen Kántor Gergő, aki néhány évvel ezelőtt úgy döntött, üzlettársával, Szabolcsi Péterrel közösen az autók iránti rajongását és hatalmas terméktudását bizniszbe ülteti át. Gergővel a Kocsiszaki.hu

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Gumiválasztás helyesen: hasznos tudnivalók mindenkinek

Rengeteg autótulajdonos számára igazi rémálom, amikor új gumikat kell felszerelni járművére. Legyen szó defektről vagy elhasználódott abroncsokról, az optimális típus kiválasztását számos dolog befolyásolja, amelyeket feltétlenül át kell gondolni vásárlás előtt. A témában az autogumiplaza.hu webáruh

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

Cégautó-kérdés: Átírjam vagy sem? Így spórolhatsz a legtöbbet

A 2022 júliusától bevezetett dupla cégautóadó hírére rengeteg vállalkozó elkezdett számolni, hogy vajon fenntartható-e ezzel a plusz költséggel a cég nevén hagyni a gépkocsit, vagy jobban megérné átíratni magánszemélyre - cikkünkben mindkét forgatókönyvre hoztunk pénztárcakímélő tippet.

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Mire jó a dísztárcsa? Egyáltalán szükség van rá?

Sokan a dísztárcsának csak díszítő funkciót tulajdonítanak, főleg a nevéből kiindulva. Ugyanakkor nemcsak arra jó, hogy letakarja a hőálló festékkel kezeld acélfelniket. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is van szükség dísztárcsára, kicsit jobban bele kell látnunk a kerék fejlődésébe. A kerekek a

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere nem várhat

Az olajcsere fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet, a Gumiszervizem időpontfoglalója az alábbiakban foglalta össze, hogy miért is fontos a rendszeres olajcsere.

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Sebességtúllépés, amely még nem jár birsággal

Egyáltalán nem érdemes kockáztatni, de nem árt tudni, hogy ha figyelmetlenség miatt picivel gyorsabban hajtunk nem biztos, hogy kapjuk majd a csekket.

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Az autó melyik ülése a kedvenced?

Egy dán pszichológuscsoport vizsgálata alapján megtudhatod, hogy melyik személyiségtípusba tartozol az alapján, hogy hol ülsz a kocsiban.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.

http://ujhazak.com