Az ország első agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálata nyílt meg Hódmezővásárhelyen

Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen intézhetik egy helyen a gazdálkodók a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályához, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához tartozó ügyeiket.A hódmezővásárhelyi agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálat pénteki átadásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány célja, hogy a mezőgazdaság minél több ember számára biztosítson megélhetést. A magyar agrárium a hatékonyság és a kapacitás tekintetében sem használja ki lehetőségeit. Az ágazat valamikor félmillió ember eltartására volt képes, ma a földalapú támogatást igénylők száma 180 ezer körül mozog - fogalmazott a politikus.

A kormány azért alakította át az agrár és vidékfejlesztés rendszerét, hogy követhető legyen a források elosztása, közölte a miniszter, hangsúlyozva, a szervezetben dolgozóknak nem az Európai Unió pénzügyi érdekeit kell védeniük, a cél az, hogy a törvényesség betartásával a gazdálkodók minél több forráshoz juthassanak hozzá.


Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott elmondta, a kormányhivatal kezdeményezésére létrejött együttműködés eredményeként a szervezet kirendeltségén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász hálózatának bevonásával alakítottak ki közös ügyfélszolgálatot. A kirendeltségen négy munkaállomásnál a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályának, négy másik ponton pedig az agrárkamara falugazdász hálózatának munkatársai segítik az ügyfeleket. Hozzátette: a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében kibővítették az ügyfélszolgálati teret, és meghosszabbították az ügyfélfogadási időt.


Győrffy Balázs, a NAK elnöke közölte, a szervezet az országban kétezer ügyfélfogadási ponton segíti a gazdálkodók tevékenységét. Ezt a falugazdászi hálózatot a kamarai tagdíjakból tartják fönt. A falugazdászok az elmúlt években ezer milliárd forint uniós támogatáshoz segítették hozzá a gazdálkodókat, ez az összeg a kétszerese a magyar agrárium 2015-ös adózás előtti eredményének - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

„Ez a telefon az enyém”

„Ez a telefon az enyém”

Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com