Bérlakásokat adott munkavállalóinak a Mercedes-Benz Gyár

Negyven bérlakást adott át munkavállalóinak a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméten, amelyeket az alkalmazottak kedvezményesen bérelhetnek. A bérlakásprogram célja a munkavállalók motiválása - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a vállalat által nyújtott támogatás révén 34 kisebb, 43 négyzetméteres, valamint 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos lakást vehettek át a dolgozók.
A pályázatok elbírálásakor a cég - az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján - figyelembe vette a vállalatnál eltöltött időt, a gyárban dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát is.

mercedes

Fontos szempont volt az is, ha valaki egyedülálló szülőként pályázott.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közel négyezer munkavállalót foglalkoztat. A most átadott bérlakásokba 40 dolgozó - a családtagokkal együtt 63 személy - költözött be. A bérlők közül harmincketten a termelésben, nyolcan irodában dolgoznak.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke a közlemény szerint hangsúlyozta: a legjobb minőség csak elkötelezett és elégedett munkavállalókkal lehetséges; a vállalat Magyarország egyik meghatározó foglalkoztatójaként példát szeretne mutatni abból, hogyan érdemes mobilitásra ösztönözni az álláskeresőket, illetve erősíteni a munkavállalók motivációját.

Minda Imre László, a kivitelezést végző KIK-FOR Kft. ügyvezető igazgatój közölte: a bérlőkijelölési jogot öt évre értékesítették a Mercedes számára, a felújított lakások bérleti díját, a rezsit, a parkolók használati díját a bérlők fizetik. A Mercedes az ötéves időtartamra garantálja a lakások 100 százalékos kihasználtságát.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a közlemény szerint kifejtette: az elmúlt években elsősorban a szakemberek képzésének elindításán volt a hangsúly, most arra kell összpontosítani, hogy a Kecskemétre érkező munkavállalók valódi otthonra leljenek a városban.

MTI

Hozzászólások


Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.


Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

Várhatod még a családi pótlékot!

Várhatod még a családi pótlékot!

A várt családi pótlék ezért késik.

http://ujhazak.com