Bevezetik, az új KRESZ-t mindenkinek vizsgázni kell?

[one_fourth]


[/one_fourth]
[three_fourth_last]
A Fidesz politikusai szerint, akinek van jogsija, mindenkinek újra kell vizsgázni.

A Fidesz szakpolitikusai azt akarják bevezetni, hogy az Uniós normákat mindenkinek be kell tartani.


Így az Unió által bevezetett új KRESZ-t minden uniós állampolgárnak el kell sajátítania. Így ha továbbra is vezetni akar, azoknak újra kell vizsgázni az új KRESZ szabályok szerint. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság rendőrségi szóvivő szerint az új szabályokat kidolgozó bizottság már most májusban kidolgozza a tervet, és a szabály, már az idén hatályba léphet.


Ezzel szemben Bíró Márk országgyűlési képviselő szerint inkább a szabályt 2014 évben kellene érvénybe léptetni.


Bíró Márk a Fidesz-frakcióban a közlekedési szabályok és szankciók átalakításnak felelőseként azt is  jelezte, hogy a módosítások helyett a párt frakciója inkább teljesen új közlekedési szabályokat akar.


A mostani KRESZ 1975 óta van érvényben, amelyet az elmúlt 37 év alatt legalább negyvenszer módosítottak.

2012. április 23-án a Fidesz létrehozott egy olyan munkabizottságot, amelyben politikusok, rendőrök, és a civilek egy töredéke is részt vesz. Közlekedési oktatók, és szakújságírók, és a közlekedésben részvevő civilek is szerepelnek az új KRESZ kidolgozásában Garamvölgyi László szerint.

[/three_fourth_last]


[divider]Nyomj egy lájkot, ha nem akarsz Te sem újra vizsgázni és az egészet egy lehúzásnak tartod!
[divider]

kresz_kisokos_06_01

Új törvény az ember javára, vagy az ember mindennapjai, és a megélhetései ellen irányulnak vajon? Avagy csupán pénzzel akarják megtömni a vállalkozók zsebét újra?



A cikket a Fővárosi Hírhatár közölte először még a tavalyi évben, melyet ide kattintva érhetnek el. 

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com