Ebola - A Pécsi Tudományegyetem nyilatkozatra kéri az érintett országokból érkező hallgatókat

A Pécsi Tudományegyetemre (PTE) 48 hallgató érkezik a tanévkezdésig Afrika Ebola-fertőzéssel érintett országaiból - közölte az intézmény kedden az MTI megkeresésére, hozzátéve, hogy felkészültek a hallgatók fogadására.

A PTE Oktatási Igazgatóságának közleménye szerint az intézményben várhatóan 48 diák - szinte valamennyien az orvostudományi karon - kezdi meg tanulmányait az Ebola-fertőzéssel érintett országokból.

pte

Mint írták, a megyei tisztifőorvos hivatalos megkeresésére az orvos- és egészségtudományi szakokon tanuló hallgatóktól nyilatkozatot kérnek arról, hogy jártak-e Nigériában, Guineában, Sierra Leone-ban vagy Libériában az elmúlt hat hétben.

Hozzátették: a pozitívan válaszolók, illetve az érintett országokból tanulmányokat folytató 48 hallgatónak a megyei tisztifőorvos által megküldött, a járványügyi kockázat megítélésére és kezelésére szolgáló nyilatkozatot is ki kell töltenie. A nyilatkozat alapján, ha csak minimális esély is mutatkozik a fertőzésre, illetve ha esetlegesen tünetek jelentkeznek a hallgatókon a Klinikai Központban haladéktalanul további vizsgálatokat folytatnak - közölték.

Ezen túl az érintett hallgatók számára külön tájékoztatót is tartanak, és szakembereik folyamatosan rendelkezésükre állnak az Ebola-vírussal kapcsolatban felmerülő kérdések esetén.

Kitértek arra is, hogy a jelenlegi epidemiológia helyzettől függetlenül, megelőzési célzattal 2010 óta a Pécsi Tudományegyetem valamennyi, az orvosi- és egészségügyi képzésben résztvevő hallgatója tanulmánya megkezdésekor, majd évente ismétlődően egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesz részt.

A közleményben megjegyezték: a PTE az országos egészségügyi szervekkel karöltve a továbbiakban is mindent megtesz az esetleges veszélyek feltérképezése és a megelőzés érdekében. Ugyanakkor hozzátették: a megyei tisztifőorvos hivatalos levele alapján rendkívül csekély annak a veszélye, hogy fertőzött ember érkezzen Magyarországra, akár a PTE-re hallgatóként.

MTI

Hozzászólások

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Négy tévhit, amit egy gyermekorvos megcáfolt

Dr. Christina Johns elárulta, hogy igaz-e, hogy a lenyelt rágó beleragad a belekbe, hogy a hidegben megfázunk, hogy a zöld orrváladék bakteriális fertőzést jelent, hogy betegen nem szabad tejterméket fogyasztani.

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Függőség, drog- megelőzni mindig könnyebb

Szülőknek, fiataloknak egyaránt fontosak az információk.

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Tizenkét tévhit az új koronavírusról

Egy tucat mítosz és az igazság.

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Smaragdevéssel próbáltak védekezni a járványok ellen

Középkori bizarr módszerek, amelyekkel a betegségektől próbálták megvédeni magukat az emberek.

Jogi tudnivalók karantén esetére

Jogi tudnivalók karantén esetére

A karanténnal kapcsolatos legfontosabb kérdések és válaszok.

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Védőoltások, amiket felnőttként is érdemes beadatni

Tíz betegség, ami ellen jobb védekezni!

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

Csendháborítás miatt írt panaszlevelet a mentősöknek egy idős nő

A 72 éves nő szerint a mentősök nagy zajt csaptak életmentés közben és a szirénájuk miatt nem tudott aludni.

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

Megható köszönőlevelet írt a férfi, akinek apósát újraélesztették a vízimentők

A férfi veje nyílt levélben mondott köszönetet az elképesztő összefogásért, ahogy az apósa életét megmentették.

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

17 órát várt a Honvédkórház sürgősségijén a trombózisgyanúval beküldött diák

Az olasz diák az Erasmus+ programmal érkezett Budapestre, a szálloda orvosa küldte be trombózisgyanúval a sürgősségire.

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

Nem vette észre az orvos, hogy a tatabányai férfinak összeesett a tüdeje

A fiatal férfit a háziorvos izomgyulladással hazaküldte, pedig a családapának légmelle volt.

http://ujhazak.com