Emmi: újabb szakértői tárgyalást tartottak az egészségügyi érdekvédelmi szervezetekkel

Újabb szakértői tárgyalást tartott az érdekvédelmi szervezetekkel az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága, hogy megkezdődhessenek a védőnői és az alapellátásban foglalkoztatott szakdolgozókat érintő, valamint az ágazatban dolgozó, de nem egészségügyi végzettségű munkavállalók helyzetének rendezésére irányuló bértárgyalások - tájékoztatta a tárca csütörtökön az MTI-t.

Az Emmi közlése szerint a szerdai megbeszélés a sztrájktárgyaláshoz kötődően, de annak keretein kívül volt a minisztériumban.

emmi

A tárgyaláson képviseltette magát a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, a Magyar Védőnők Egyesülete és a Magyar Szakdolgozói Kamarai Védőnői Tagozata.

A résztvevők a következő hetekben javaslatokat fogalmaznak meg és a szakértői munka eredményei ismeretében a felek ismét tárgyalóasztalhoz ülnek - közölte az államtitkárság.

Kiemelték, az elmúlt hónapok egyeztetéseinek és tárgyalásainak eredményeként a kormány egy többlépcsős bérfejlesztési programot indít el.Ennek köszönhetően csaknem 95 ezer egészségügyi dolgozó részesül jelentős béremelésben, a bérfejlesztés első üteme 2016.szeptember 1-jétől kezdődhet el.

A hónapok óta tartó sztrájktárgyalás eredményeként a kormány szövetséget kötött az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel, a velük stratégiai partnerségben lévő kamarákkal, érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében, bizonyítva, hogy az ágazatot érintő kérdéseket közös erővel, a tárgyalóasztal mellett lehet hathatósan kezelni - írták a közleményben.

MTI

Hozzászólások


Magyarországon is elérhető a vágás nélküli pajzsmirigyműtét

Magyarországon is elérhető a vágás nélküli pajzsmirigyműtét

Magyarországon is elérhetővé vált a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek (strúma) rádiófrekvenciás beavatkozással történő, nyitott műtét nélküli kezelése. A beavatkozás során vékony kezelőtűvel megszúr...

A gyermekorvosok egyesülete üdvözli a meningitis elleni védőoltás ingyenessé tételét

A gyermekorvosok egyesülete üdvözli a meningitis elleni védőoltás ingyenessé tételét

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete (HGYE) üdvözli az egészségügyi államtitkárságnak azt a döntését, hogy a jövő évtől térítésmentessé teszik a két év alatti gyermekek számára a gennyes agyhárty...

Járványügyi szakértő: fontos az antibiotikumok célzott használata

Járványügyi szakértő: fontos az antibiotikumok célzott használata

Nagyon fontos az antibiotikumok célzott, orvosi előírásoknak megfelelő használata, mert nem megfelelő alkalmazás esetén a kórokozók rezisztenciája alakulhat ki az antibiotikummal szemben - hívta fel a...

Győrfi Pál: évente több ezer ember életét mentheti meg az újraélesztés

Győrfi Pál: évente több ezer ember életét mentheti meg az újraélesztés

Évente több ezer ember életét lehetne megmenteni újraélesztéssel, ami "nem ördöngösség", orvosi diploma nélkül is életben lehet tartani az embert hirtelen szívmegállás esetén - mondta az Országos Ment...

Új típusú eszköz segíti a koszorúér betegeket a Semmelweis Egyetemen

Új típusú eszköz segíti a koszorúér betegeket a Semmelweis Egyetemen

Egy világviszonylatban is új, még csak 3-4 hónapja létező eljárással, magnéziumból készült stenttel (fémhálóval) segítettek két betegen a Semmelweis Egyetemhez (SE) tartozó Városmajori Szív- és Érgyóg...

ÁNTSZ: csökkent a kórházi fertőzések száma 2014-ről 2015-re

ÁNTSZ: csökkent a kórházi fertőzések száma 2014-ről 2015-re

Három nagy kórházi fertőzéstípus összesített esetszáma csaknem hétszázzal, mintegy öt százalékkal csökkent 2014-ről 2015-re - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Ország...


ÁNTSZ: eddig a jogosult iskolás lányok 76 százaléka igényelte a HPV-oltást

ÁNTSZ: eddig a jogosult iskolás lányok 76 százaléka igényelte a HPV-oltást

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ) eddig beérkezett adatok szerint a 7. osztályos lányok 76,1 százaléka igényelte iskolai oltás keretében a humán papillomavírus (HPV) ellen...

Ónodi-Szűcs: az alapbérrel a mozgóbérelemek is emelkednek az egészségügyben

Ónodi-Szűcs: az alapbérrel a mozgóbérelemek is emelkednek az egészségügyben

A szeptember 1-jétől érvényes alapbéremeléssel az egészségügyben dolgozók mozgóbérelemei, például az ügyeleti és a készenléti díj, a műszakpótlék is nőnek - mondta az egészségügyért felelős államtitká...

Speciális műtéttel mentettek meg egy veszélyeztetett ikerpárt Pécsen

Speciális műtéttel mentettek meg egy veszélyeztetett ikerpárt Pécsen

Egészségesen jött világra a napokban Pécsett az a veszélyeztetett ikerpár, amelynek tagjain júniusban - a magzatok 22 hetes korában - az anyaméhen belül végeztek el speciális életmentő műtétet a baran...

Betegjogi plakátkampányt indított az OBDK

Betegjogi plakátkampányt indított az OBDK

A betegjogok tudatosítása a célja annak a plakátkampánynak, amelyet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) indított az egészségügyi intézményekben - mondta a ...

http://ujhazak.com